Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr szimfónia, K 201

1773 őszével – egy itáliai utazás és egy rövidebb bécsi tartózkodás után – Mozart életében egy nyugalmasabb salzburgi periódus következett. A szülővárosában töltött bő egy év alatt stílusa tovább gazdagodott, mely részben az utazások szerzett bőséges zenei impressziók felszínre törésének, részben a stílus kiforrásának, letisztulásának köszönhető. Ezen időszak, melyet a Mozart-irodalom a salzburgi szimfóniák korszakának is nevez, egyik remekműve az A-dúr szimfónia (1774). Ezekre a darabokra az 1780-as években is elégedetten tekintett vissza, érdekes, hogy apja, Leopold épp a szimfóniák tekintetében volt szigorúbb. 1778-ban így írt: „Ami nem hoz dicsőséget, azt jobb, ha nem ismeri meg senki. Emiatt nem adtam át egyik szimfóniádat sem másolásra, mert előre tudtam, hogy amikor érettebb és belátóbb leszel, örülni fogsz, hogy nem jutottak mások kezébe, pedig amikor megírtad őket, még elégedett voltál velük. Hiába, az ember a korral egyre finnyásabb lesz.”

Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr zongoraverseny, K 414

Mozart 1782 után, Bécsben írt zongoraversenyeivel a műfaj új sztenderdjeit állította fel. Amikor egy koncertjén saját régebben írt zongoraversenyének szólistájaként állt színpadra, megérezte a fogadtatás rendkívüli voltát, és igyekezett a kedvező hangulatot a maga hasznára fordítani. 1782-83 fordulóján három új zongoraversenyt fejezett be, köztük az A-dúr zongoraversenyt. „A koncertek középúton járnak a túl nehéz és a túl könnyű között; nagyon briliánsak, kellemesek a fülnek, természetesen anélkül, hogy üresek volnának. Itt-ott a szakértők is megtalálhatják a magukét, de úgy, hogy a nem szakértőket is kielégíti, anélkül hogy tudnák, miért” – írta apjának egyik levelében. Az A-dúr zongoraverseny zenekarában a vonósok mellett két oboa, két kürt (opcionálisan két fagott) foglal helyet, ugyanakkor Mozart elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy a zongorához pusztán egy vonósnégyes társuljon, a mű tehát zongoraötösként is megszólaltatható.

A kompozíció második tétele különösen nevezetes. Témáját Mozart szeretett példaképe, a Londonban megismert Johann Christian Bach egyik nyitányából (La calamita de cuori) kölcsönözte. Bach 1782. január 1-én, elszegényedve hunyt el, „micsoda vesztesége ez a zenei világnak!” – írta Mozart egyik levelében. Az idősebb pályatárs nyughelyéül egy jelöletlen sírt jelöltek ki, a temetési jegyzőkönyvben pedig hibásan jegyezték fel a komponista nevét: Back. Mozart zongoraversenyének Andantéja kegyelettel adózik Johann Christian Bach emlékének, afféle zenei sírfeliratként is értelmezhetjük.