Argerich/Kremerata Baltica

Mendelssohn: VII. (d-moll) vonósszimfónia
Raskatov: "The Season's Digest" (Csajkovszkij: Évszakok op. 37a című műve alapján)
Weinberg: Sinfonietta No.2, op. 74
Beethoven: II. (B-dúr) zongoraverseny

Közreműködik: Martha Argerich és a Kremerata Baltica

Túlzás nélkül állítható, hogy ez az este kivételes lesz még azok számára is, akik rendszeres látogatói a budapesti komolyzenei koncerteknek: a Gidon Kremer hegedűművész által alapított, először csak alkalmi társulásnak induló, de közel két évtizede működő Kremerata Baltica együttes találkozik ezen a koncerten a világ zenei életét immár fél évszázada meghatározó zongoraművésznővel, az argentin Martha Argerich-csel, aki rendkívüli pianisztikus adottságait már egészen fiatalon, 9-10 éves korában Mozart- és Beethoven-zongoraversenyekben csillogtatta meg. Pályája kezdetén gyakrabban adott szólóestet, később – a közös zenélés örömét többre tartva a „magányos sikernél” – szívesebben játszott (és játszik) zenekarral vagy kamarapartnerek inspiráló társaságában.

A műsorba ezen az estén olyan művek kerültek, mint Felix Mendelssohn-Bartholdy négytételes, VII. (d-moll) vonósszimfóniája, az Alexander Raskatov Csajkovszkij: Évszakok című műve alapján 2001-ben komponált, és a Gidon Kremer és a Kremerata Baltica által még ugyanebben az évben bemutatott darabja, a „The Season’s Digest”, Ludwig van Beethoven: II. (B-dúr) zongoraversenye került.

csatolt videók