Mozart-nap 2: Várjon / Simon / Vigh / Kaczander

Jegyvásárlás

Nagyterem:
Mozart: C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K 299
Közreműködnek: Kaczander Orsolya, Vigh Andrea

Mozart: Esz-dúr versenymű két zongorára No. 10, K 365
Közreműködnek: Várjon Dénes, Simon Izabella

Concerto Budapest
Vezényel: Keller András

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K 299

Amikor 1778 nyarán Mozart Párizsban járt, pártfogója, Grimm báró közbenjárásának köszönhetően a fiatal muzsikust fogadta Guines herceg. Mozart levelében elragadtatással emlékezett meg arról, milyen hasonlíthatatlanul szépen fuvolázott a herceg, leánya pedig nagyszerűen hárfázott. A látogatás azzal végződött, hogy Guines herceg versenyművet rendelt Mozartnál önmaga és leánya számára. A komponista egy később kelt levelében azonban arról tudatta apját, hogy a herceg átvette ugyan a versenyművet, de nem fizette ki. Az ifjú hárfaművésznőt tanította is egy ideig, de ennek az együttműködésnek csak a zenetörténet látta hasznát (tanítási módszeréről részletesen beszámolt apjának), Mozart nem: mikor a hercegkisasszony eljegyzése véget vetett a zeneleckéknek, a koldusnak való szégyenletes alamizsnát felháborodottan utasította vissza. A C-dúr fuvola-hárfaverseny a könnyed és elegáns társasági muzsika egyik remekmívű példája. A formát már az első tételben lazára engedi a zeneszerző, nem zárkózik el új gondolatok csábítása elől, és szívesen ad teret egy-egy virtuóz fordulatnak. A két hangszer közül a hárfa az, amely tematikus anyagában a formaképző elemekhez kötődik, a fuvola viszont merészebben hoz újat. Igen érdekes a zárótétel megoldása, ennek során megismerjük azt az – olasz eredetű, franciás gavotte ritmusban feldolgozott – témát, amelynek évek múlva a Kis éji zene románcában adja meg a tökéletes alakot.

Wolfgang Amadeus Mozart Esz-dúr versenymű két zongorára, No. 10; K 365 (K 316a)

A kétzongorás versenyművet Mozart avatott muzsikusok számára írta. Tervei közt szerepelt, hogy nővérével mutatja majd be. Bár a Mozart-irodalomban leggyakrabban az 1779-es év szerepel, a darab talán már 1776 körül elkészülhetett (tehát még a párizsi utazás előtt), mivel az első és harmadik tételhez írt kadenciákat olyan papírra írta, melyeket ő és Leopold 1775-1777-ben használt. A kompozíció első előadására évekkel később került sor, Mozart partnere Josepha Barbara von Auernhammer, a zeneszerző tehetséges növendéke volt. A záró rondó vidám dallamát Mozart egy 1776-ban írt Esz-dúr fúvós-divertimentójának (K 252) fináléjában már felhasználta. A téma egyébként széles körben ismert német népdal volt, Haydn és Beethoven is feldolgozta.