Mozart-nap 8: Tfirst / Kraggerud / Szűcs

Jegyvásárlás

Nagyterem

Mozart: A-dúr hegedűverseny No 5., K 219
Mozart: Esz-dúr Sinfonia Concertante hegedűre, brácsára és zenekarra, K 364

Vezeti: Tfirst Péter
Közreműködik: Henning Kraggerud, Szűcs Máté, Liszt Ferenc Kamarazenekar

Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr hegedűverseny, K 219

Érdekes, hogy Mozart – akinek apja kora legtekintélyesebb hegedűtanárai közé tarozott, és épp fia születésének évében, 1756-ban jelentette meg híressé vált hegedűiskoláját – alig néhány hegedűversenyt komponált. Ezeket a darabokat egyetlen lendülettel, 19 évesen, 1775-ben írta. Az öt hegedűverseny sorában az A-dúr koncert az utolsó, december végén készült el. Több tekintetben is különleges alkotás, számos meglepő megoldást tartogat. A szólóhangszer tempóváltással hangsúlyozott belépése az első tételben vagy a szertelen ötletekben bővelkedő (például egy törökös epizódot is felvonultató) finálé a versenymű irodalom kivételes csodájává avatja e kompozíciót.

Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr Sinfonia concertante hegedűre, brácsára és zenekarra, K 364

Az 1770-es évek végi, hosszabb mannheimi és párizsi tartózkodással járó utazások során Mozart számos, kiváló adottságú hangszeressel találkozott. Az ebben az időszakban születő versenyműveket és kamaradarabokat részben ezen szólisták képességei is inspirálták. Az Esz-dúr Sinfonia concertante az utazás végeztével, Salzburgban keletkezett, 1779 őszén. A műfaj – mely mind Párizsban, mind Mannheimben népszerű volt – a barokk concerto és a klasszikus szimfónia sajátos keveréke. Ekként tekintettek rá azok a mesterek is (Stamitz, Holzbauer, Cannabich), akik a mannheimi stílus megteremtésében döntő szerepet játszottak. Mivel Mozart idejében a brácsának kevésbé volt intenzív a hangja, a szólót D-dúrban jegyezte le, illetve a hangszer áthangolását (scordatura) írta elő: minden húrt fél hanggal magasabbra, azaz feszesebbre kell húzni, ekként a brácsa hangja fényesebbé vált. Napjainkban ezzel a lehetőséggel már igen ritkán élnek.