Sebestyén Miklós

Vendégművész

Sebestyén Miklós 1979-ben született Budapesten. 12 év hangszertanulás (fuvola, gitár) után kezdett el énekléssel foglalkozni Pallagi Juditnál, majd Hormai Józsefnél és Szőke Katalinnál. Ez idő alatt aktív tagja volt a Tóth Aladár Operastúdiónak.
Tanulmányait 2002-től a Zürichi Zeneművészeti Főiskolán folytatta Polgár László növendékeként. 2005-től 2009-ig Prof. Josef Loibl tanítványa volt a Müncheni Zeneművészeti Főiskolán, ahol 2009-ben szerezte meg mesterfokú diplomáját.

Már tanulmányai alatt számos független operaprodukciókban vett részt Európában (Zürich, Basel, Winterthur, Torino, Monte Carlo, Budapest etc.) és számos operaházban vendégszerepelt (Nürnbergi Operaház, a müncheni Staatstheater am Gärtnerplatz, Lipcsei Operaház, Prinzregententheater München).

2010-ben a bécsi Belvedere Énekversenyen 3. helyezést ért el.

Olyan nagy európai operaházakban énekelt, mint a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein, a Komische Oper Berlin, Oper Leipzig, Staatstheater Nürnberg. A Magyar Állami Operaházban 2011-ben lépett fel először.

2012-ben debütált a Metropolitan Opera New York-ban, ahol az egyiptomi Király szerepét énekelte Verdi Aidájában. Az egyik előadást a "Live HD from the MET" keretein belül az egész világon – Budapesten is – élőben közvetítették filmszínházakban. Szintén a Metropolitan Operában énekelte V. Károly szerepét Verdi Don Carlos c. operájában.
2013-ban a bécsi közönség is megismerhette Berlioz Béatrice et Bénedict operájában, melyet a Theater an der Wienben Casper Holten vitt színre.
Szintén ez évben debütált a nemzetközi hírű budapesti Wagner Napokon, ahol Kothner szerepét énekelte a Mesterdalnokokban Fischer Ádám vezényletével.

Jelentősebb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Leporello, Masetto, Commendatore (Don Giovanni) Sarastro, Sprecher (Varázsfuvola), Don Alfonso (Cosi fan tutte);
Ercole (Händel: Admeto), Mustafa (Rossini: Az olasz nő Algírban), VIII. Henrik (Donizetti: Anna Bolena) Stefanno Colonna (Wagner: Rienzi), Gremin herceg (Csajkovszkij: Anyegin), Colline, Schaunard (Puccini: Bohémélet), Ferrando (Verdi: A Trubadúr), Sparafucile (Rigoletto), Il Re (Aida), Kothner (Wagner: Meistersinger) Celio (Prokojiev: A három narancs szerelme), Priester (Schönberg: Mózes és Áron).


Schubert, Schumann, Brahms, Musszorgszkij, Wolf, Vaughan-Williams dalai mellett Bach, Händel, Haydn, Mozart, Schubert, Sztravinszkij, Gounod, Kodály oratóriumaival a nemzetközi és hazai koncertpódiumokon is sikert aratott (Herkulessaal München, Klangvokal Festival Dortmund, Művészetek Palotája).

Pályája során olyan nagy karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott mint Fabio Luisi, Lorin Maazel, Fischer Ádám, Riccardo Chailly, Ulf Schirmer, Axel Kober, Peter Feranec, Philippe Arlaud, Giancarlo del Monaco, Peter Konwitschny.