Harcsa Veronika

Vendégművész

1982. október 8-án született Budapesten. Iskolásként zongorázni és szaxofonozni tanult, majd Munkácsi Beánál és Éliás Gyulánál kezdett jazz-énekléssel foglalkozni. 2004. óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének jazz-ének szakos hallgatója, tanára Berki Tamás.

A fiatal énekesnő zenekara modern hangzású, énekközpontú jazzt képvisel. Repertoárjukban jól megférnek egymás mellett meghitt intimitású smooth jazz dalok és modern jazz standard-ekre épülő, kirobbanó energiájú kollektív improvizációk. Bemutatkozó albumuk 2005-ben jelent meg Speak Low címmel. 

A jazz mellett komolyzenei, alternatív, elektronikus zenei produkciókban is részt vesz, vendégként szerepel a Korai Öröm 2005 szeptemberében megjelent albumán. Állandó zenekarai: Harcsa Veronika Quintet, Erik Sumo Band, Taste of 57