Rost Andrea

Vendégművész

Budapesten született 1962-ben. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Ónody Márta, majd Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Gulyás Dénesrendezésében Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában.

Két évvel később, 1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett, ahol összes fontos szerepében megismerhette a bécsiközönség: Zerlinán, Adinán és Susannán keresztül Lammermoori Luciáig, valamint Violetta parádés szerepalakítása mellett számos koncerten is hallhatta őt Bécs zeneértő közönsége. A Milánói Scala 1994-es Rigoletto-bemutatóján – melyre Riccardo Mutihívta meg –, átütő nemzetközi sikert aratott, s azóta a Scala állandó visszatérő vendége. 1995-ben, a Scala évadnyitóVarázsfuvola-premierjén már ünnepelt sztárként lépett színpadra. Milánóban Mozart Figaro házasságának Susannája, majd VerdiTraviatájának Violettája követte a sort.

A Salzburgi Ünnepi Játékokon számos produkcióban lépett közönség elé, így a Sólyom (Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony, Solti György), Drusilla (Monteverdi: Poppea megkoronázása, Nikolaus Harnoncourt), Violetta (Verdi: Traviata, Riccardo Muti), valamint Xenia szerepében (Muszorgszkij: Borisz Godunov, Claudio Abbado). A párizsi Bastille Operában Susannát, Gildát, Luciát és Offenbach Hoffmann meséiben Antoniát alakította. A londoni Royal Opera House-ban Susannaként debütált, majd Violettát énekelte nagy sikerrel. Koncertszerű előadásban énekelte el Donizetti: Elisabeth című operájának címszerepét, amely egyben világpremier is volt. Később Donizetti Lammermoori Lucia című operájának premierjén énekelte a címszerepet. A madridi Teatro Real meghívására Poulenc A karmeliták beszélgetései című operájában énekelte Blanche szerepét 2006-ban.

Amerikában a Chicagói Lyric Operában több ízben is vendégszerepelt, ahol Zerlinát, Gildát, Violettát, Giuliettát (Bellini: I Capuletti e i Montecchi) és Micaëlát énekelt. A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt; legutóbb 2006-ban Mozart Figaro házasságában énekelte Susanna szerepét. A washingtoni operaházban elénekelte Antonia szerepét, s ugyanebben a produkcióban lépett a Los Angeles-i közönség elé. 2002 márciusában – szintén Los Angelesben – Pamina szerepében volt hallható, majd ugyanebben 2005-ben Washingtonban. A tokiói New National Opera és számtalan nemzetközi operagála gyakori meghívott művésze.