Két nagy zongoraverseny egy koncertrészben - méghozzá a Concerto Budapesttel üdvösen szoros és a közönséget gyönyörködtető viszonyt ápoló Várjon Dénes szólójával: ennél jobban aligha indulhatna koncert. A no. 16-os D-dúr zongoraversenye 1784-ben, Mozart bécsi sikereinek magasan felívelő szakaszában keletkezett, és az ősbemutatón maga a szerző vitte diadalra e művét. Bartók Béla III. zongoraversenye 1945-ben, a komponista életének legvégén, az Egyesült Államokban íródott: Pásztory Dittának ajánlva és szánva, egyes monográfusi értelmezések szerint örökség gyanánt, az özveggyé váló feleség koncertlehetőségeit gyarapítandó. Az emlékezetesen hatásos indítású, lírai zongoraverseny utolsó 17 üteméhez Bartóknak már csak az ütemvonalakat maradt ideje meghúzatni Péter fiával. A szünet után még egy pályavégen komponált és befejezetlenül maradt alkotás: Anton Bruckner IX. szimfóniája. Bemutatójára csak évekkel a szerző halála után került sor, és máig egy sor verziója és befejezési variánsa vált ismertté, Scherzója pedig - mint e tétel Brucknernél általában - lenyűgözően hatásos. Az ajánlás ebben az esetben nem élettársnak szól, annál is kevésbé, hiszen Bruckner életfogytig agglegény maradt, hanem magának az Istennek: "dem lieben Gott".