Magyar Kincsek 1. - ELMARAD

VARGA JUDIT: Around a Roundabout (kiszenekari változat) – ősbemutató
DUBROVAY LÁSZLÓ: II. trombitaverseny
- szünet -
DOHNÁNYI: fisz-moll szvit, op. 19

Közreműködik: Boldoczki Gábor trombita
Concerto Budapest
Vezényel: Bogányi Tibor

2020-tól visszafelé 1909-ig ível a magyar komponisták műveit felsorakoztató program, amely Varga Judit, Dubrovay László és Dohnányi Ernő műveit mutatja be ezen az estén. Varga Judit 2020-ban írt Around a Roundabout (A körforgalom körül) című darabja egy rövid zenekari nyitány, mely a Bécsi Rádiózenekar (RSO) és Marin Alsop megrendelésére íródott. Itt is, mint több másik műben a mozgási energiák akusztikus leképezésével kísérletezett a szerző. A zenekar nagyon gyorsan és energetikusan "száguld" végig ezen az öt percen. Ráadásul nem is csak egy pályán, hanem mintha egy soksávos autópályán lennénk: Néhol elágaznak, néhol összefutnak a különböző mozgásformák. A Magyarországon most először színpadra kerülő kompozíció nyomában Dubrovay László 2002-es, német nyelvű kapcsolatokkal szintúgy rendelkező II. trombitaversenye következik, a versenymű szimfonikus zenekari verziójának ősbemutatóján is főszerephez jutott Boldoczki Gábor virtuóz szólójátéka. Végül az fisz-moll szvit zárja a programot Dohnányi Ernő életművéből: a négytételes kompozíciót olykor a „Romantikus” melléknévvel szokás említeni, ám a mű (késő) romantikus jellege, a szerzőre oly jellemző módon, persze a derűvel, a balettes és valceres utalások humorával is jól összefér, amint arról a szvitet meghitten ismerő Bogányi Tibor vezénylése már több alkalommal is bizonyságot adott.