Tánczenei stílusok, szimfonikus közegben megidézve. Ravel előbb a bécsi keringő nemes és ezerszínű zsánerének állít emlékművet pazar kivitelű tánckölteményében (La valse), amelyben – saját szavaival szólva – „gomolygó viharfelhők és táncoló párok képei” váltakoznak. Ikonikus G-dúr zongoraversenyét pedig a jazz izgalmas lüktetése ihlette, mellyel az 1920-as években ismerkedett meg mélyebben Amerikában. Gershwin szintúgy a ’20-as éveket öntötte zenébe (Egy amerikai Párizsban); Párizs hangulatát és a házakból kiszűrődő dallamokat megörökítő mesterművét is a jazzes frazeológia tartja egységben. A Rhapsody in Blue ugyanezen koncepció tökélyre fejlesztése: makulátlan jazz-verseny, telis-tele feledhetetlen zenei fordulatokkal, buja ritmikákkal és a megkapó életérzések szélsőséges változékonyságával. A Concerto Budapestet a Kossuth- és Liszt-díjas Rácz Zoltán dirigálja, a szólista pedig az a francia-kanadai Louis Lortie, akinek a játékát a kritika az elmélyült érettség és a játékos spontaneitás mesteri elegyeként írja le.