A Concerto Budapest idei évadának kiemelt szereplője Beethoven, s az ő négy műve hangzik fel ezen az estén Keller András vezényletével. Elsőként egy egyedi felépítésű darab, a Karfantázia, melyet maratoni hosszúságú 1808-as bécsi estjének amolyan összegző záródarabjaként az utolsó pillanatban komponált a szerző. A zongoraszólóra, kórusra és zenekarra írott mű a zongoraverseny, a szimfónia és a kórusmű elemeit ötvözi. Érdekessége, hogy újra meg újra egy olyan dallam bukkan fel benne, amely később a 9. szimfónia Örömódájává fejlődött tovább. A zongoraszólót, melyet a bemutatón Beethoven még improvizált, a mai koncerten Berecz Mihály játssza. – Az 1812-ben írt 8. (F-dúr) szimfónia eltér súlyos, drámai hangvételű társaitól, Beethoven egyik legderűsebb, életteli műve; szuggesztív, ellentétekben gazdag, és a hangszerelés kivételes tökéletessége jellemzi. Kezdeti langyos fogadtatására a szerző csak ennyit jegyzett meg: „Valamikor majd tetszeni fog.” – Az 1805-ben befejezett C-dúr hármasverseny Beethovennek szintén egyik legegyedibb alkotása, amelyben egy zongoratrió (Berecz Mihály zongora, Várdai István cselló, Abouzahra Amira hegedű) lép fel szólistaként a zenekarral szemben, vagyis a sinfonia concertante műfajának kései, monumentális példájáról van szó. – Beethoven 1806-ban íródott 4. (B-dúr) szimfóniája a nyolcadikhoz hasonlóan derűs, klasszikus stílusú mű, amely az erőteljes 3. („Eroica”) és az ikonikus 5. („Sors”) szimfónia között született. Schumann találóan úgy jellemezte a művet, mint egy „karcsú görög leányt két északi óriás között”. Elegancia, humor és ritmikai játékosság a sajátja, távol áll tőle az Eroica drámaisága.