Kortársak voltak, illő udvariassággal és teljes belátással elismerték egymás tehetségét, ám különösebben nem érezték magukhoz közel állónak a másik művészetét – és jelentős részben épp ez a tény teszi különösen izgalmassá a Richard Strauss és Szergej Rachmaninov műveiből összeállított programot.

A műsort, amely bízvást reprezentatívnak nevezhető, hiszen az orosz származású osztrák karmester, a kiváló Alexei Kornienko által vezényelt koncert első részében Strauss kései, 1942-es 2. kürtversenye a komponistának a hangszerhez fűződő, szó szerint családias viszonyát (az édesapja jeles zenekari kürtös volt Münchenben), míg az 1886-os Burleske a virtuozitását és a humorérzékét teszi érzékletessé, méghozzá két kivételes képességekkel megáldott szólista, előbb Tóth Bálint, majd Dina Ivanovna főszereplésével.

A szünet utáni második részt egészében kitöltő Szimfonikus táncok (1940), Rachmaninov utolsó nagyszabású műve pedig nemcsak az emigránsként Amerikában élő orosz mester honvágyát, valamint a világ filmzeneszerzőire máig gyakorolt hatását bizonyítja, de egyik-másik motívumával figyelemreméltó módon megidézi az életmű több korábbi alkotását is.