MOZART-NAP 2020

2020. március 1-jén, vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart hangjai töltik meg a Zeneakadémia két koncerttermét. Kiváló szólisták, remek kamaraegyüttesek és zenekarok társaságában merülhetünk el Mozart rejtélyes világában, felfoghatatlan zsenijének közelében. 

A legtöbb zenehallgatót biztosan megérintette már az a sejtés, hogy minél több zenével, stílussal, komponistával ismerkedik meg, annál evidensebbé válik számára Mozart zsenijének egyedülálló volta, muzsikájának kivételes magasrendűsége, szellemének isteni természete. Mozartért persze könnyű lelkesedni, de az igazi lelkesültségre meg kell érni – az előadóknak éppúgy, mint a közönségnek. Ehhez az érési folyamathoz igyekszik hozzájárulni immár több éve a Concerto Budapest Mozart-napja. A műfaji kínálat szinte maradéktalan, a zongoradaraboktól a kamarazenén és a versenyműveken át egészen az operákig és a szimfóniákig terjed. A Mozart-zene olyan odaadó szólistái és karmesterei váltják egymást a színpadon, mint Baráth Emőke és Ránki Dezső, Keller András és Takács-Nagy Gábor, Spányi Miklós és Szűcs Máté.

„Azok számára, akik szeretik a zenét és mélyen át is élik, egy újabb dimenzió, a világnak egy másik tartománya nyílik meg. Számomra a zene, leginkább Mozarté, a színek élménye mellett a legnagyobb öröm” – írta egy levelében Hermann Hesse. Ebben az örömben lehet része azoknak, akik az első tavaszi napot a Zeneakadémián, Mozarttal fogják eltölteni.

Albert Einstein, a 20. század legnagyobb hatású fizikusa szerint a mozarti zenének természeténél fogva mindig is léteznie kellett, az univerzum részét képezi és csak arra a mesterre várt, aki fel is fedezi. Ugyanígy gondolt a fizikai világ törvényeire is, a kozmosz harmonikus elvére, melyet csak meg kellett találni. Senkit se lepjen meg tehát az, ha a Mozart-napon, zenehallgatás közben rájön valamire. És még jól is érzi magát tőle…

Kritika: Mesteriskola - Malina János kritikája

Mozart-nap 1.: Nyitókoncert

Mozart-nap 2.: Versenygyőztesek hangversenye

Mozart-nap 3.: Spányi Miklós és a Concerto Armonico

Mozart-nap 4.: Gran Partita

Mozart-nap: Varázsóra - gyerekprogram 1.

Mozart-nap: Varázsóra - gyerekprogram 2.

Mozart-nap 6.: C-dúr fuvolanégyes és G-moll vonósötös

Mozart-nap 7.: Baráth Emőke áriaestje

Mozart-nap 8.: Zárókoncert