A magyar zeneirodalom jószerint kimeríthetetlen gazdagságát, klasszikussá nemesült és kortárs, jól ismert és felfedezésre vagy épp újrafelfedezésre váró értékeit mutatja fel ez a bérlet, amelynek négy hangversenye immár hagyományosan a Pesti Vigadóban talál majd méltó otthonra. A Liszt Ferenctől az 1975-ös születésű Gyöngyösi Leventéig ívelő program idén sem csupán nagyszerű hazai művészek sorát, jelesül Keller Andrást, Rácz Zoltánt vagy Vásáry Tamást vonultatja fel, hiszen a fiatal Savitri Grier és Gwendolyn Masin személyében egy brit és egy – az édesanyja révén magyar származású – holland hegedűművésznő is fel fog lépni a koncerteken. A bérlet második felében azután a népzenének, illetve a hungarikumok világának is jut majd érdemi, sőt főszerep: a Muzsikás Együttes és vendégeik, a népdalénekes Petrás Mária, illetve a negyedik estén a hegedűs Sárközi Lajos és a Gypsy Band Cigányzenekar autentikus előadásának köszönhetően.