Művészeti vezetésével tizenkét év alatt a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar Magyarország egyik vezető nagyzenekarává, nemzetközileg is elismert márkává vált. A Keller Kvartett három évtizedes sikertörténete során kétségtelenül a legnagyobb vonósnégyesek közé került, több mint hetven nemzetközi díjat nyertek el. 2017-ben a rendkívüli presztízzsel bíró londoni Guildhall School of Music and Drama a Bartókról elnevezett katedrát adományozta Keller Andrásnak, aki 2018-ban, miniszteri felkérésre elfogadta Emmi komolyzenei tanácsadó testülete, a Zeneművészeti Bizottság tagságát, majd ugyanezen bizottság elnöki posztját.
Hol helyezkedik el Magyarország a világ komolyzenei térképén?
Magyarország méreteihez és létszámához képest, de egyetemes értelemben is kimagasló teljesítményt adott a világnak, így akár nevezhetjük nagyhatalomnak. Bár a megállapítás kissé fellengzős, valóban zeneóriásokat szült ez a nemzet, és a XX. század végéig értve ez az állítás megállt a lábán.
Kétségtelenül jelenleg is vannak meghatározó magyar művészek a világban, most azonban mégis úton vagyunk afelé, hogy elveszítsük ezt a pozíciót,
mert a hazai zenei élet finanszírozási struktúrája nem a kimagasló tehetségek és teljesítmény prosperitását szolgálja.
Mi ennek az oka?
A rendszerváltás után rossz irányba fordult a kultúra finanszírozása. És hosszabb távon a finanszírozás, vagy inkább a mögötte húzódó filozófia alakítja a medret, amelyben a zenei élet folyik. Vegyük például az Előadóművészeti törvényt. A jelenleg hatályos törvény a minőséggel szemben a mennyiséget támogatja, márpedig a művészet minőségen alapul. Valójában és lényegében ez egy szakszervezeti törvény: megélhetést próbál biztosítani. Közigazgatási szinten befolyásolja ez a törvény a kultúrát – nem a minél magasabb minőség irányába tereli, hanem a mennyiség felé – ez mára stratégiailag kárt okozott a zenekultúrának. Mondhatjuk úgy is, a középszer védelme a kiemelkedők ellen. Ez a zenekarok finanszírozásában is bizonytalan helyzetet okoz, de hadd legyek egészen konkrét: Magyarország elsősorban a szólistáival, zeneszerzőivel, kis kamaraegyütteseivel és karmestereivel adta a legtöbbet a világnak – most mindezek ki vannak zárva a normatív támogatás lehetőségéből.
Egy vonósnégyes például nem létezik, nem definiálható ebben a támogatási rendszerben, amely az idézett törvény alapján a 12 főnél kisebb komolyzenei formációkat nem tekinti támogathatónak: nincsenek a térképen.
Ahogy a kortárs zene és en bloc a kamarazene sem. Akik tehát a legtöbbet tették és tehetnék, azoknak máshogyan kell fenntartaniuk magukat.
Keller András és a Concerto Budapest
Abban azért egyetérthetünk, hogy rendkívül bonyolult és érzékeny dolog a mindenkori kultúrafinanszírozás.
Ezért kell elsődlegesen a stratégiát végiggondolni. A legfontosabb: az adott anyagi lehetőségekből a legmagasabb művészi értéket kell kinyerni mindenkor – ezen a tételen kéne alapuljon az egész támogatási rendszer. Pont ez nem tud működni, mert a rendszer nem teszi lehetővé. Igazi 22-es csapdája. Az elmúlt két évtizedben a komolyzene, ami véleményem szerint Magyarország legerősebb nemzetközi kulturális megnyilatkozása lehetne, messze az erején és az értékén alul volt és van támogatva az állam részéről – ez stratégiai probléma. Mindazonáltal, én bízom abban, hogy a kormány, amely összességében minden korábbinál komolyabban veszi a komolyzene ügyét, és megalkot egy korszerű stratégiát.
Kell máshoz hasonlítani a klasszikus zene anyagi támogatottságát?
A sport mellett eltörpül a klasszikus zene támogatása. Egy ország életében és jövőjében a sport kiemelt támogatása fontos, ugyanakkor a sportban mindenki erősen jelen van a világban, a klasszikus zene területén a tradícióink és jelenlegi értékeink akkumulálásával ugyanakkor kulcspozícióba kerülhetnénk, nem beszélve arról, hogy a klasszikus zenei kultúra nagymértékben befolyásolja egy ország életminőségét.
Kimondom: a sport mellé érdemes volna Magyarországnak felzárkóztatnia megbecsülésben és támogatásban a klasszikus zenét.
A magyar zenei géniusz páratlan erővel bírhat az ország arculatának alakításában. Egyes sportágak sikere lehet akár működőképes recept. Például, ha ott sikerült, hogy az üzleti cégeknek fontos legyen a szponzoráció, akkor ugyanez a zenében is lehetséges. Vezető szerepünk lehet a világban a lehetőségeink okán. De a világ elsősorban nem – a jelenleg leginkább dotált – komolyzenei crossover teljesítményektől hatódik meg. Nagyon sok kiemelkedő együttese van a magyar zeneművészetnek, amelyre a világ kíváncsi lenne.
A zene az egyetlen univerzális nyelv, amit mindenhol értenek a világon, ezt jobban kihasználhatnánk Magyarország érdekében.
Keller András és Gidon Kremer (Fotó/Forrás: Benkő Sándor / Concerto Budapest)
És mi a helyzet a zenére fordított támogatások elosztásával?
A zeneművészeten belül sem szerencsések az eltolódások: az Operaház például az egyik legfontosabb nemzeti intézményünk. Ha viszont a rá költött pénzt összevetjük, mondjuk, a magyar szimfonikus zenekarok össztámogatásával, akkor ezek együttesen sem érik el az Operaház támogatását. Ne értsen félre: ne az Opera kapjon kevesebbet, hanem a szimfonikus zenekarok kapjanak több támogatást. Miért? Bár nagyszerű Magyarország koncertélete, valljuk be őszintén, a világ zenei krémje folytonosan és menetrendszerűen Bécsig jön el. Mi valójában nem a zenei importban, hanem az exportban lehetünk sikeresek – ennek a sikere tehetne minket Bécshez hasonlatosan vonzóvá. Erre, vagyis a magyar zenei géniusz bemutatására pedig leginkább a szimfonikus zenekarok, illetve a kisebb klasszikus formációk a legalkalmasabbak.
Mely zenekarokra gondol?
Néhány milliárddal több ráfordítással több zenekarunk is bekerülhetne a világ élvonalába. Nagyon megérné. Márpedig, ha az ország hasznát tekintjük, kiváltképp a külföldi siker kamatozik, mint arculati ráfordítás. Most csak a Budapesti Fesztiválzenekar van ott, de a Concerto és az NFZ (Nemzeti Filharmonikusok) és akár további zenekarok is oda tudnának kerülni megfelelő támogatással. Az NFZ legalább méltó támogatással rendelkezik. A Concerto viszont a mai napig mintha búra alatt volna tartva.
Ne mondja, hogy csak a pénzen múlik!
Önmagában a több pénz, a még több pénz nem futtat be egy zenekart: A Budapesti Fesztiválzenekar sikere évtizedes zenekarépítésből és folytonos, elmélyült műhelymunkájából nőtt ki. Ebből született az az egyedi hang, amelyre a külföldi koncerttermek várnak. Ebben a Concerto Budapest van legközelebb a Fesztiválzenekarhoz. A nemzetközi sikerhez a nagypályára alkalmas zenekarok között legalább hasonló feltételetekkel kellene kiosztani a támogatást. Ha itt kirívó aránytalanság van, az monopóliumhoz vezet, az pedig versenykorlátozó.
Márpedig Magyarország érdeke, hogy minél több sikeres zenekara fusson külföldön, ehhez pedig egészséges minőségi versengésre van szükség.
A Concerto versenyhátránya kirívó: jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok támogatásának alig több, mint negyedét kapja. Nem mondom, hogy túl sokat kapnak, azt mondom, hogy mi kapunk indokolhatatlanul keveset. Kezdeményezni fogom, hogy a Concerto nevében viselhesse a Nemzeti minősítést. Úgy vélem, a Concerto legalább ugyanolyan nemzeti célokat és nívót képvisel, mint azok az együttesek, amelyek megkapják a kiemelkedő lehetőségeket és támogatásokat.
Keller András (Fotó/Forrás: Fejér Gábor)
Miért lenne jobb, ha a Concerto Budapest a „nemzeti” jelzőt toldaná a nevéhez?
A „nemzeti” nem privilégium, hanem egy szent szó, arról kell szóljon, hogy a legtöbbet kell adni a hazánkért és ehhez fel kell tudni nőni és a szóhoz méltó módon kell kifejteni a művészetünket. Vagyis ez a cím a teljesítményről kell szóljon. Az ország hatalmasat nyerne azzal, ha a vezető zenekarok között egészséges szakmai verseny lehetne. Ezért protestálok.
Meglep, amit mond. Szűkebb zenei és „jól értesült” körökben úgy tudni, hogy a Concerto révbe ért, jelentősen megemelték a támogatását.
Én is folyamatosan evvel az álhírrel találkozom tavaly ősz óta, miszerint a Concerto kiemelt állami támogatást kapott, amiből egy szó sem igaz. Ez sajnos csak amolyan városi legenda. A Concerto helyzetének teljesítményarányos rendezése évek óta napirenden van. De mindebből semmi nem valósult meg. Hogy érthetőbb legyen: a Concerto mint az erre egyik legesélyesebb zenekar, a külföldi sikerek megalapozására és hazai misszióira kaphatná a többlettámogatást. Nekünk nincs énekkarunk, de létrehoztuk a magyar kortárs zenét nemzetközi szinten képviselni hivatott Ligeti Ensemble-t. A jelenlegi körülmények között létezni is alig tudunk és nem tudjuk az átütő nemzetközi sikert elérni. Márpedig erre vagyunk predesztinálva, és így tudjuk legjobban szolgálni az országot.
Művészeti vezetőként, zeneigazgatóként hogy látja, milyen helyzetben van a zenekar?
Szakmai tekintetben talán a legjobb évadunk áll mögöttünk; büszke vagyok a zenekarra. Egy tizenkét felvételből álló lemezfelvétel sorozat derekán járunk. (A német TACET gondozásában már megjelent Bruckner IX. és Dvorák IX. szimfóniája – a szerk.). Továbbra is az a zenekar vagyunk, amely évente több mint 25 új kortárs művet tanul meg és több mint 50 teljesen különböző koncertprogrammal lép a közönség elé mintegy 80 koncerten.. Ez olyan, mint ha színházként 50 különböző egész estés darabot mutatnánk be. Lehet, hogy nem tudunk versenyezni honorárium tekintetében a nálunk jobban dotált zenekarokkal, mégis a nálunk fellépő világsztárok örömmel térnek vissza hozzánk, mert szeretik ezt a zenekart és az alkotó légkört, amelyben zenélünk. A Concerto fiatal, életvidám és egészséges zenekar. Hadd mondjam el, hogy a legfőbb gondunk az elmúlt időszakban az volt, hogy hogyan helyettesítsük szólamainkban azt a tizenöt kitűnő zenészünket, akiknek kisbabája született az elmúlt másfél évben.
A Hallgatás Napja 2017-ben (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / Concerto Budapest)
Az elmúlt hónapok egyik híre viszont az volt a Concerto háza tájáról, hogy elmarad az egynapos kortárszenei fesztiváljuk, a Hallgatás Napja.
Ha a napi realitást nézzük, a Concerto, annak köszönhetően, hogy az elmúlt években nem növelték a támogatását, sok lehetőségtől esett el. Négy nagyszabású nemzetközi turnét kellett lemondanunk 2018-ban támogatás hiányában. A probléma lényege az, hogy a Concerto Budapest lényegesen kevesebbet kap annál, mint amekkora teljesítményt nyújt. Különösen fájdalmas volt az Európában is egyedülálló Hallgatás Napja lemondása – sajátos interpretációban „nem volt rá fedezet”. Jelen pillanatban csak reménykedhetünk, hogy a zenekar meg tudja tartani meghirdetett koncertjeit. A tavalyi kényszerlemondások és az ebből eredő presztízsveszteségek után egy újabb nagyszabású őszi ázsiai turnéra kérték fel a Concerto Budapestet – a legmeghatározóbb Kínai és Indiai helyszíneken kiemelt sztárzenekarként –, de jelen pillanatban nem tudjuk, hogy meg tudjuk-e tartani. Ezen a turnén két alkalommal lépünk föl Mumbaiban az ottani Nemzeti Hangversenyteremben, a Bangkok Fesztiválon mi leszünk az első magyar szimfonikus zenekar aki fellép és három koncertet adunk Kína legnagyobb művészeti fesztiválján, a Shanghai Arts Fesztiválon korunk egyik legnagyobb opera sztárjával Angela Gheorghiu-val. Ennek lemondása hatalmas károkat és presztízsveszteséget okozna a magyar kultúrának.
A Zeneművészeti Bizottság elnökeként mit tart legfontosabb feladatának?
A Bizottság kompetenciája javaslattétel és tanácsadás a legfontosabb stratégiai kérdések döntés-előkészítésében. A bizottság örömmel venne részt az egységes zenei stratégia kidolgozásában. A mai napig még nem kaptunk lehetőséget egyeztetésre, és információikat sem kaptunk a készülő tervezetről. Szeretném, ha kihasználnák a jelenlegi bizottság tudását és képességeit.
A legfontosabbnak egyébként egy Zenei Törvény megalkotásában való aktív részvételt tekinteném. Meggyőződésem az, hogy szükség volna külön zenei törvényre azért, mert a zenének olyan specifikumai vannak, amit egy általános művészeti törvényben nehéz elkülöníteni. A Zeneművészet, működésében különbözik akár a színház vagy a táncművészettől. Rendkívül sok műfaj szerepel itt „egy tető alatt”, szóló, kamara, ének, kórus, kis és nagyzenekar: hatalmas paletta. A magyar zenekari kultúra soha nem látott szakmai virágzását éli – az átlagnívó lényegesen magasabb, mint a korábbi évtizedekben. Az elmúlt évtizedben jelentőst fejlődést mutató zenekarok húzzák magukkal a többieket is. A komolyzenére költött jóval jelentősebb támogatásnál csak egy törvényben lefektetett egészséges szabályzórendszer felépítését tartom fontosabbnak. Objektív mércére gondolok, olyan ismérvekre, amelyek valóban összevethetővé teszik a teljesítményt. Ehhez a legfontosabb, hogy a minőségi szemléletet tegyük meg a Zenei Törvény sarkalatos pontjának.
Concerto Budapest (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint)
Hogyan lehet megmondani, hogy mi jó minőségű, és mi nem az?
Az igazi nagy nehézség a minőség korrekt megfogalmazása, noha nem is olyan bonyolult feladat. Mondok egy példát: ha egy zenekar próbajátékot rendez, és megkérdezik a zenészeket, ők pontosan meg tudják mondani, hogy jól játszik-e az illető. A zenekari életen belül a legjobbak között, a sztár szólistákhoz hasonlóan van egy természetes körforgás, hiszen őket mindenki hívja egy-egy projektre. Ők pontosan érzik, tudják az egyes zenekarok nívóját, de magukat fosztanák meg a további lehetőségektől, ha erről nyíltan beszélnének. Ez a művészet egyben szakma is. Például egy anonim felmérés a zenekarok minőségi markereiről az előbbiek körében rögtön támpontot adhatna. A legfőbb probléma, hogy a döntéshozók még mindig folytonos lobbizás és sustorgások alapján kénytelenek döntést hozni. És a legizgékonyabb, fáradhatatlan sustorgók, akiknek erre idejük van, jellemző módon azok, akik mindig is távol voltak a zenei világ élvonalától.
Ez egy arisztokratikus műfaj, nem lehetne kihagyni a meghatározó művészeket a döntési folyamatokból.
Vannak fontos dolgok, amiket egy menedzser nem érez, a zenészek viszont hajszálpontosan tudnak. Fontos volna megtalálni azt a módot, hogy a zenész szakma és azoknak a legjobbjai valamilyen módon részt vehessenek a zenei élet alakításában. Nehéz kérdés. A zenészek képviseletének nagyobb teret kéne adni. Vannak nemzetközileg is mérvadó zenészeink, akik évtizedeken keresztül vitték valóban Magyarország hírét a világban, ez a néhány művész könnyen beazonosítható. Akik rálátással rendelkeznek a nemzetközi zenei és fesztivál életre. Az ő bevonásuk kulcsfontosságú, és ennek szervezeti formáját kellő mértékű politikai bölcsességgel, politikamentesen meg lehetne találni.
Nem vagyok elégedetlen – fantasztikus zenei élet van Magyarországon. És mégis elégedetlen vagyok: minőségileg több van a magyar zenei géniuszban. Látható és hangos sikerekkel övezett komolyzenei export kéne, hogy beinduljon. Meg kellene változzon a közeg, középpontba kellene kerüljön a teljesítmény. És igen, a pénz: ma a német zenekarok támogatása és a zenekari zenészek fizetése tízszerese a magyarokénak.
A kultúrában jelenleg töredéke a nemzetközi átlagnak a fizetés, míg az üzleti világ felső régióiban már felzárkóztunk. Azt mondom, az üzleti világ is profitálni tudna a magyar szellem nemzetközi sikeréből.
Concerto Budapest
Ha arra kérem, hogy fogalmazza meg külföldön is érthetően a magyar zenei tehetséget, mit mondana?
Bartók.
Néhány évvel ezelőtt elindítottunk egy kísérletet. Európa különböző országaiban akartunk létrehozni egy utazó fesztivált a legnagyobb külföldi művészek bevonásával. Bartók szellemében találkoznak, európai szellemet képviselve, és egymásnak adják ezt a tudást, mint egy stafétát. Ez a Bartók For Europe. Elkezdtük, nem tudtuk folytatni. Az ideális Európa szellemi krédóját számomra Bartók munkássága és személye jelenti. Nemzetállamban gondolkozott és testvériségben egyszerre. Egyszerre nemzeti és európai, ezt kellene követnünk. Ha folytathatnánk ezt a fesztivált, óriásit tudnánk nyerni.
FORRÁS:
