„Marwood játékának sugárzó intenzitása nem mindennapi érzelmi töltettel bír”, „aranyló hang és holtbiztos zeneiség”, „elképesztő technika és szenvedély” – többek közt e szavakkal jellemezték a kritikusok Anthony Marwood hegedűjátékát, amelyet a hangverseny nyitószámában, a D-dúr hegedűversenyében hallhat a közönség. A mű karrierje nem indult zökkenőmentesen: 1806-os bemutatója nem volt sikeres, így nem is vált a repertoár részévé a versenymű egészen addig, míg Joachim József elő nem vette majd fél évszázaddal később. A III. (c-moll) zongoraverseny egy hosszas komponálási folyamat eredménye Beethoven középső alkotói korszakának kezdetéről. Egy anekdota szerint Beethoven egyszer sétája közben meghallotta Mozart c-moll zongoraversenye (K. 491) szabadtéri előadásának hangjait, s a vele tartó zongorista-zeneszerzőhöz fordulva e lelkes szavakat intézte: „Cramer, Cramer! Mi sosem leszünk képesek ehhez foghatót írni!” Nem meglepő hát, hogy a zongoraverseny kezdete éppen ennek a zenei előképnek dallamát visszhangozza. A zongoraverseny szólistáját, Jevgenyij Koroljovot régi kapcsolat fűzi a zenekarhoz, s a budapesti közönségnek sem kell bemutatni a kiegyensúlyozott játékáról híres zongoristát. A IV. (B-dúr) szimfónia a martonvásári Brunszvik-kastélyban született. Bár azóta már beigazolódott, hogy Beethoven rejtélyes szerelme, a „Halhatatlan kedves” nem Brunszvik Teréz volt, mégis a mai napig sokan gyengéd hangokat vélnek felfedezni a szimfóniában.