A Hallgatás Napja ez évben elhallgat

November 25-én, immár negyedik alkalommal került volna megrendezésre a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar szervezésében, Keller András és Rácz Zoltán művészeti vezetésével az Európában egyedülálló, Magyarországon hiánypótló, Hallgatás Napja kortárszenei fesztivál a Budapest Music Centerben. A Hallgatás Napja 2018-ban elmarad.

A Hallgatás Napja fesztivált 2015 óta, évről évre, zenekari költségvetése terhére, számottevő külön támogatások nélkül valósította meg a Concerto Budapest a kortárszene ápolását és népszerűsítését szolgáló egyedülálló misszióként. Ezt a bravúrt azonban a zenekar 2018-as szűk költségvetési helyzete ez évben már nem tette lehetővé. A 110 zenész és tizenöt fős művészeti, technikai stáb pontosan egy éves munkájával idén létre nem jövő monstre, kiállításokkal, vetítésekkel kísért egynapos zenei fesztivál 37 szerző 40 művét, köztük 5 ősbemutatót és 7 magyarországi bemutatót nyújtott volna a közönségnek a barokktól a gyerekeknek szóló zenén és jazzen át a fesztivált uraló kortárs zene remekműveiig. A 2018-as Hallgatás Napja külön érdekessége lett volna a Concerto Budapest által a magyar kortárszene elsőrangú nemzetközi képviselőjeként nemrég, Keller András és Rácz Zoltán művészeti vezetésével életre hívott Ligeti Ensemble koncertje, és a 6:3 című, kilenc fiatal magyar zeneszerző által a legendás focimeccs 65. évfordulójára, a szembenálló feleket 11-11 hangszert számláló csapatokra írt mű ősbemutatója, amelyben a bírók szerepét a Hallgatás Napja két művészeti vezetője, s egyben karmestere alakította volna.

Keller András:

"A hallgatás jelenthet meghallgatást, elcsöndesülést, elmélyedést, rácsodálkozást, felfedezést. Fontosnak tartottam a kaleidoszkóp-jelleget a kortárs zenéről, s mellettük pedig mércének, társnak a régmúlt idők nagy szerzőit. Egy Európában is egyedülálló, izgalmas zenei ünnepet teremtettünk az elmúlt négy évben a kortárs zene becsületéért. A "Hallgatás Napja" most azonban a címadó szó egy új értelmét erősíti, amennyiben november 25-én, egy év művészi munka, szervezés és várakozás után a meghirdetett napon csak hallgatni tudunk. A Hallgatás Napja számunkra misszió, amelyet saját erőnkből végzünk, s bár az utolsó pillanatig vártuk a csodát, kerestük a megoldást, ebben az évben költségvetésünk realitása erre kényszerít bennünket és a közönséget. Elárulom, hogy amikor beszámoltam a Concerto művészeinek a kialakult helyzetről, egy emberként ajánlották föl, hogy ingyen próbálnak, játszanak egy főleg a kamarazenei produkciókból összeállított pót-Hallgatás Napján, amelynek Bach nyomán a Zenei Áldozat (Musikalisches Opfer) címet adtuk volna. Éppily önfeláldozónak mutatkoztak a zeneszerzők és a BMC vezetője, Gőz László. Végül azonban, mivel ez a kurtított program csak halvány visszfénye lehetett volna az igazinak, a lemondás mellett döntöttünk, azzal, hogy ugyanezt a példátlanul gazdag műsort jövőre, 2019. november 10-én adjuk át a közönségnek."

A megváltott jegyek 2018. december 4-ig válthatók vissza a vásárlás helyszínén.

A www.concertobudapest.hu, www.jegy.hu, valamint a www.port.hu oldalon vásárolt online jegyek visszavételét az Interticket Kft. bonyolítja. Elérhetőségük: e-mail: interticket@interticket.hu, telefon: +36 1 266 0000