Épp egy intenzív próbán vannak túl. Mit érez ilyenkor?

Leginkább talán ürességet. Annyi minden történik ilyenkor, olyan szinten kell figyelnünk minden történésre, rezdülésre, hogy ez nagyon sok mindent kivesz belőlünk. Hasonlót élek meg egyébként sok koncert után is, sőt, néha kifejezetten depresszív állapotok is előjönnek, hisz annyira intenzív az azt megelőző élmény. Gyakorolni is úgy érdemes, ha az ember igazán át tudja magát adni a zenének. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig mindennek száz százalékosnak kell lenni, de az elmém tiszta kell, hogy legyen és a képzelőerőmnek is működnie kell. A próba, a gyakorlás, a művek és önmagunk megismerésének felfedező útja. 

Hogyan és miben ragadható meg az Arcus Temporum Fesztivál szellemisége?

Ezt szavakba önteni nehezen tudom, megpróbálom körülírni. Ahol erős a hit, ott másként érezzük a körülöttünk lévő világot. Pannonhalmán felemelkedik a szívünk, itt a zene ereje megsokszorozódik. A mindennapok színpadait magunk mögött hagyjuk és tisztán érezzük Isten jelenlétét. Ez az érzés nyitottá és befogadóvá tesz mindenkit, és ebben a kegyelmi állapotban a művészet megtermékenyíti a lelkünket. Az a csodálatos, hogy mindez oly természetesen és oly intenzíven van jelen, hogy szinte tapintható a levegőben. 

Pannonhalma egy olyan hely, ahol találkozhatunk a saját bensőnkkel.

Mintha manapság egyre kevésbé lennénk képesek erre...

Ma a világban a megítélés erősebb mint a megértés. A megértés képességével jobbá tehetjük önmagunkat és másokat. Ez egy szeretetteljes, derűs folyamat, amelyből nagyon sokat tanulhatunk.

A vasárnapi koncert programjában is megjelenik ez a fajta spirituális-szakrális jelleg? Van-e olyasmi, ami összeköti ezeket a darabokat?

Természetesen van. Kettő a játszott darabok közül 2020 nyarán elhangzott Pannonhalmán, pont akkor, amikor kicsit lazíthattunk és újra találkozhattunk a közönséggel. Vidovszky László Promenade-járól és a Csalog Gáborral közösen előadott Bach d-moll zongoraversenyről van szó, amit szerettünk volna Budapesten is eljátszani. Messiaen is gyakran jelen volt Pannonhalmán, ezúttal az egyik legjelentősebb művéből, a Kvartett az idők végezetére című művéből adunk elő Csalog Gáborral egy csodálatos részletet, amely Jézus halhatatlanságának dicséretéről szól. Beethoven egyik legszemélyesebb hangvételű zenéjével lesz velünk, az op. 130-as B-dúr kvartettből játsszuk el a Cavatinát. Richard Strauss Metamorfózisok című művével pedig első közös találkozásunk lesz, amit nagyon várok.

Egyik fontos missziója, ami az Arcus Temporum Fesztivál sajátja is, hogy napjaink zenéjét közvetítse, megmutassa a közönségnek. Miért kiemelkedően fontos ez az Ön számára?

Én nem tudom a kortárs zenét kiragadni a zenetörténetből, hiszen szerves része. Valamikor Beethoven is kortárs volt és akkor rá mondták, hogy milyen furcsa, különleges, amit ír. A művészetben, a zenében megjelenik a körülöttünk lévő világ. Az alkotások reflektálnak, utalnak rá, mintegy lenyomatát képezik a kornak, amelyben élünk. Ha valaki meghallgat egy kortárs darabot, és azt mondja, milyen csúnya ez a dallam, akkor én megkérdezem, hogy mi az, hogy szép? Azt nevezzük szépnek, amit épp kellemesnek érzünk és kikapcsol minket? Mindez csak viszonyítás kérdése. Azt gondolom, érdemes újabb és újabb felfedező utakat tenni és nekünk, zenészeknek az a feladatunk, hogy hozzásegítsük ehhez az embereket. Élményt adunk, amelynek segítségével önmaguk és a világ is jobban megismerhetővé válik.

Fotó: Hajdú D. András - Pannonhalmi Főapátság