A szerenád hagyománya egészen a középkorig visszavezethető, ám az alapvetően kinti, plátói szerelemről szóló énekes dal csak a 18. század során került be a főúri szalonokba, mint esti hangszeres szórakoztató zene. A műfajt Mozart tette igazán klasszikussá, aki nemcsak a szerenád, de számos egyéb címmel is illette különböző esti-éjszakai zenéit, így például a Kis éji zene, a divertimentók, vagy a tizenhárom hangszerre írt B-dúr szerenád, közismertebb nevén Gran Partita is ide tartoznak. A majdnem kizárólag fúvósokra írt mű tételei egy-egy kedvelt zenei formában íródtak, így hallhatunk például románcot, variációt vagy rondót. A Concerto Budapest közönsége idén másodjára hallhatja ezt a nagyszerű művet, amely a márciusi Mozart-napon óriási sikert aratott. Bár a romantikában az éjszaka zenéje sokkal intimebb lett – létrejött például a noktürn – tovább élt a szerenád műfaja is, amelynek egyik legsziporkázóbb példája Dvořák d-moll fúvósszerenádja. Egy régi világ, a rokokó hangulatát hozza vissza e darab, amelyben a zeneszerzőre oly jellemző szláv hangvétel is helyet kapott.