„Az a baj, hogy teli bőrönddel kell elmennem” – panaszolta pár nappal a halála előtt Bartók Béla, aki életének utolsó, amerikai szakaszában még jó néhány kikezdhetetlen remekművet csomagolt ki poggyászából. A William Primrose vonója alá szánt Brácsaverseny esetében ez ugyan már csak részlegesen sikerült, ám a kompozíció befejezetlenségében is lenyűgöző – és rekonstruálásra csábító, amint erről Rakos Miklós 2019-es, Perényi Miklós által csellóra áttett verziója is bizonyságot kínál. A Pásztory Dittának ajánlott 3. zongoraverseny alighanem mindmáig a legnépszerűbb, koncerttermi közszeretettől övezett Bartók-versenyműnek számít. A Serge Koussevitzky megrendelésére készült Concerto pedig úgy idézi meg, telve fájdalmas nosztalgiával és az eszmények ózondús szintjén a messzi Magyarországot, hogy az alkotásra ráillene akár Illyés Gyula versének címe is: Haza, a magasban.

Keller András a Bartók Ünnepről

A hazaszeretetet fiatalkoromban Bartóktól kaptam, az ő zenéje mutatta meg nekem, milyen a hazám, rajta keresztül éreztem rá a népzenére, vagyis a népünk zenéjére, mert Bartók írta a mi népünk zenéjét, ő tudta talán legjobban kifejezni, milyenek vagyunk. Rajta keresztül éreztem meg a gyökereimet, népünk küldetését.

„Időszerű felvetni a kérdést, hogyan sáfárkodik [Bartók] hagyatékával szűkebb hazája, Magyarország. Felhasználja-e saját kultúrája emelésére, táplálására, merít-e belőle annyit, amennyit meríthetne?” – kérdezte Kodály Bartók halálának tizedik évfordulóján, majd így folytatta: „Erre a kérdésre ma is nemmel kell felelnünk. Mi ennek az oka? Egyrészt egyénisége, másrészt a hazai zenei műveltség állapota. […] Bartók diadalmas, végleges hazatérésének feltétele a zeneileg művelt ország. Ennek munkálására kell összefogni minden tényezőnek. Ha majd egykor azokhoz is eljut művészete, akiktől ered: a néphez, s az megérti: akkor lesz magyar zenekultúra, akkor lesz igazán boldog a nép.”

Bartók a legegyetemesebb és egyben a legújítóbb alkotója a magyarságnak. Művészete a klasszikus beethoveni hagyományra épült, újjáteremtette a magyar nemzeti zenét, és új európai nyelvet hozott létre. Ez az új művészet elsősorban a Kárpát-medence népdalkincséből sarjadt ki, az itt élő népek zenéjének sajátos fordulatait ötvözi a nyugati zenei hagyománnyal, szintézist teremtve különböző zenei világok között.

Meggyőződésem, hogy Bartók szellemisége és művészetének üzenete Európa szellemi megújításának egyik példája és motorja lehet egyben.

Jelentőségét majd akkor fogjuk megérteni, ha mindannyian meghalljuk zenekari Concertójának kezdetén  a mélyvonósok dallamában Magyarország sorsának tragikumát. Ha meghalljuk, meg is értjük, ki ő nekünk.

Keller András