Beethoven-zongoraszonáták 2: Ránki Fülöp

BEETHOVEN: 7. (D-dúr) szonáta, op. 10/3

BEETHOVEN:9. (E-dúr) szonáta, op. 14/1

BEETHOVEN: 24. (Fisz-dúr) szonáta, op. 78                          

Közreműködik: Ránki Fülöp zongora

„Az ötletek kontrollálhatatlan áradata miatt zenei gondolatait vadul egymásra halmozza, és bizarr módon köti őket össze. A zeneszerzőnek gazdaságosabban kellene munkához látnia. [...] Túl sok a hirtelen közjáték és a disszonáns átvezető hang.” A 18. és 19. század fordulóján így értetlenkedett a bécsi kritikusok egy része Beethoven op. 10-es zongoraszonátáival kapcsolatban, melyek közül Ránki Fülöp most a harmadik, D-dúr darabot játssza. Ezt követi az 1798-ban komponált E-dúr szonáta, melynek ajánlása egy bécsi színházi intendáns feleségének, Josefa von Braunnak szólt. A mű az egyetlen a harminckét zongoraszonáta közül, melyből Beethoven vonósnégyes-átiratot készített – egyesek szerint így szerette volna elkerülni, hogy mások gyártsanak hasonló változatot belőle.

A program végén elhangzó Fisz-dúr szonáta fontos magyar vonatkozással bír: a kéttételes darabot a zeneszerző az első magyarországi óvodák megalapítójaként is ismert Brunszvik Teréz grófnőnek dedikálta. „A Fisz-dúr szonáta még sokkal szebb portré Brunszvik Terézről, mint az, amit ő adott a zeneszerzőnek.” Beethoven egyik életrajzírója jellemezte így a művet, melyet a zeneszerző hallhatóan nem azzal a szándékkal komponált, hogy népszerű koncertdarabbá váljon, vagy hogy lenyűgözze vele a közönséget. Lírai frázisok, finom variációk és izgalmas disszonanciák szövik át a szonátát, mely nem véletlenül vált különösen fontossá Beethoven számára.

csatolt fájlok