Concerto Nyárest - A hétköznapi hősök tiszteletére

Beethoven: I. (C-dúr) szimfónia, op. 21

Beethoven: VI. (F-dúr, Pastorale) szimfónia, op. 68

Concerto Budapest

Vezényel: Keller András

1800-ban fölényesen mutatkozott be I. szimfóniájával a bécsi Burgtheaterben a fiatal Beethoven, akit immár nemcsak zongoravirtuózként, hanem a klasszika legfontosabb műfajának művelőjeként is megismerhetett a közönség. Talán maga sem sejtette még ekkor, hogy kilenc műből álló ouvre-ja később minden zeneszerző olykor nyomasztó etalonja lesz, s sokan szinte istenként tisztelik majd az e műfajban elért magaslatok miatt. Az I. szimfóniában még jól hallható Haydn és Mozart zenéjének hatása, ugyanakkor az összetéveszthetetlen Beethoven-i hangvételt is felfedezhetjük a műben. Ellentétben sok melléknevet viselő darabjával, a VI. Pastorale címet maga Beethoven adta a szimfóniának, csakúgy, mint öt tételének feliratát is, sőt, még egy rövid műsorleírást is közölt a mű 1808-as bemutatóján; eszerint „a Pastorale szimfónia inkább egy érzés kifejezése, mint festmény”. S bár története nincs a szimfóniának, a zene mégis egészen részletes képet fest a komponista által oly nagyra becsült vidéki életről: a falura érkező emberről, a patakról, vidéki mulatságról és a természetzenék sorában elmaradhatatlan viharról.

A veszélyhelyzet feloldása után a hangversenyt a zenekar ingyenes, ajándék koncertként rendezi meg a "hétköznapi hősök" számára. A zenekar meghívja ajándék koncertjére az egészségügyi dolgozókat az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Rendőrség, a Magyar Honvédség, illetve az egyéb rendvédelmi szervek és ágazat dolgozóit, a pedagógusokat, illetve az élelmiszeriparban és a szociális segítségnyújtásban résztvevő dolgozókat és családtagjaikat, akik saját egészségüket kockáztatva szolgálták honfitársainkat. A koncertre a férőhelyek száma korlátozott, ezért a koncertlátogatás előzetes regisztrációhoz kötött. A koncerre korlátozott számban helyet biztosítunk a zenekar törzsközönsége számára is. Kérjük, hogy részvételi szándékát, a résztvevők pontos számával 2020. július 7. kedden 15 óráig jelezze a regisztracio@concertobudapest.hu e-mail címre. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Helyszín: Pesti Vármegyeháza Díszudvara (1052 Budapest, Városház utca 7.)

A koncertekre vonatkozó szabályzat eső esetén: rossz idő esetén az előadás esőhelyszínre való áthelyezéséről a Zenekar értesíti a nézőket és a www.concertobudapest.hu honlapon közleményt ad ki. Esőhelyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház A kezdés az esőhelyszínen az eredetihez képest 30 perccel későbbre, 20:30-ra módosul.