A Concerto Nyárestek zárókoncertjének műsora ismét a hagyományos nyitány–versenymű–szimfónia felépítést követi. A koncert elején Mozart egy kevésbé ismert Singspielje, A színigazgató nyitánya csendül fel. A II. József császár megrendelésére írt darab nagy része prózában hangzik el; a történet a korabeli színházi világot, s az énekesek hiúságát parodizálja. A mozgalmas nyitány maga is tele van szellemes zenei pillanatokkal, megalapozva az este hangulatát. Az A-dúr zongoraverseny szólistája Várjon Dénes lesz, akinek játéka sosem okoz csalódást a közönségnek: szilárd, mégis finom hangszerkezelése biztosítja a mű tökéletes megszólalását. Mozart egy apjának szóló levelében két másik művével együtt így jellemezte művét: „A koncertek középúton járnak a túl nehéz és a túl könnyű között; nagyon briliánsak, kellemesek a fülnek, természetesen anélkül, hogy üresek volnának. Itt-ott a szakértők is megtalálhatják a magukét, de úgy, hogy a nem szakértőket is kielégíti, anélkül hogy tudnák, miért.” A mű különlegessége, hogy előadható akár vonósnégyes kísérettel is – ezúttal a nagyzenekari verzió hangzik majd el. Minden bizonnyal az este egyik fénypontja Beethoven VIII. szimfóniája lesz, amelyet szerzője szerényen csak „az én kicsi F-dúr szimfóniám”-ként emlegetett, különbséget téve az ugyanebben a hangnemben írt, nagyobb lélegzetvételű VI. szimfóniától. Mivel híresebb, VII. szimfóniájával együtt mutatták be, sokáig nem értékelte kellőképpen ezt a művet a közönség, így jó pár évvel később Schumann is kénytelen volt védelmébe venni: „A finálé vége felé található hatalmas fokozásnak Beethoven művészetében is alig akad párja és a B-dúr Allegretto hallatára az ember nem tehet mást, mint hogy elhallgat és elmerül a boldogságban.” – írta a mű egy 1840-es lipcsei koncertje után.