Fotó: Csibi Szilvia

– Ha Eötvös Péter érkezik a Concerto Budapesthez, biztosak lehetünk benne, hogy rendkívül különleges programra készülhetnek a koncert hallgatói. Mi alapján választotta ki a vasárnap elhangzó műveket? 

– Az egész program az emberi érzésvilág hangzó tükre, különböző aspektusból. Az első rész két pólusa a Siegfried-idillben megjelenő születéssel kapcsolatos boldogság, amellyel párhuzamosan a Respondban megjelenik a búcsú fájdalmának ugyanolyan erős, érzelmekkel telített világa. A két rész érzelmi feszültsége és az érzelmek intimitása jellemzi az első részt.

A második rész hasonló intenzitású érzelmeinek egész más az alapja. Ives negyedik szimfóniáját leginkább Beethoven 6. „Pastorale” szimfóniájához tudnám hasonlítani, hisz az alaphelyzet ugyanaz: fölmegy valaki a dombtetőre és a természetet látja maga körül 360 fokban. A látvány szépsége ugyanolyan erős érzelmeket hordoz, mint a koncert első felében elhangzó művek, csak a szabadságfoka különböző. Az első rész intimitása és a második rész érzelmi nyitottsága adja a műsor alapkarakterét.

– Az első két mű, a Siegfried-idill és a Respond is egy-egy operából született, Wagner műve a Siegfried legszebb motívumait használja, az ön Respond című műve pedig a Három nővér nyomán íródott. Wagnerről tudjuk, hogy Cosima születésnapjára írta ezt a művet, mintegy meglepetésként felesége számára. Miért és hogyan készült a Respond, és hogyan kapcsolódik a Három nővérhez? 

– Miközben a Három nővér című operámat írtam, a milánói Scala megrendelt Kim Kashkashian brácsaművész részére egy szóló darabot. Az opera története kapcsán a búcsú-téma adta magát, így született a Replica című brácsaversenyem, amit párszor játszottunk, föl is vettük, de mindig úgy éreztem, hogy túlságosan széttagolt ahhoz képest, hogy egy egyívű darabban akartam összefogni ezeket a búcsúmelódiákat.

 A Respondban az alap melódiák ugyanúgy a Három nővérből jönnek, de nagyon átdolgozva.

 Úgy érzem, kompozíciós tekintetben mindenképpen érdemes volt tökéletesíteni az előző verziót.  

– Wagnert már nem tudom megkérdezni, de önt igen: amikor egy opera zenei anyagából készít önálló művet – jelen esetben egy brácsaversenyt – mi alapján választja ki a különböző motívumokat?

– A Három nővérben a búcsúkat hangzóanyagok képviselik. Az első Tuzenbachhoz, Irina párjához kapcsolódik. Mikor párbajra hívja őt Szoljonij, van egy utolsó beszélgetésük, ezt követően Szoljonij lelövi Tuzenbachot. Ennek a beszélgetésnek – éppúgy, mint a klasszikusoknál – van egy bizonyos témája, ez a búcsújelenet zenéje. A második búcsút a katonák távozása hozza, akiket másik városba helyeznek át. Ez a három nővér számára a világgal való egyetlen kapcsolat elvesztését jelenti.

A harmadik búcsú egy rendkívül fájdalmas pillanat, Versinyin búcsúja Másától. Ez az operában több síkon is megmozgatja az érzelmeket, hiszen a jelenetben Mása férje, Kuligin végignézi a búcsújelenetet, ráadásul mindez azzal van tetézve, hogy Versenyin bár átöleli Mását, de Olga kezét csókolja meg, és Másának csak ennyit mond: „Írjál”, óriási fájdalmat okozva ezzel neki. Harminc év távlatából döbbenetes, hogy egy ilyen produktum létre tudott akkor jönni.  A Három nővér sokkal komplexebb, erősebb, logikusabb, mint bármelyik művem azóta. Ez az időszak számomra érzelmileg rendkívül megterhelő volt, sikerének a titka valószínűleg mégis épp ebben rejlik.

– A Siegfried-idill is erős érzelmi felindulás hatására született, csak pozitív értelemben. Ives művét hallgatva pedig a világ befogadásának csodája jelenik meg előttem.

– Igen, nagy szeretetet érzek én is. Szinte látom, ahogy Ives tárt karokkal áll a domb tetején és nézi a tájat. Az, hogy a különböző irányból érkező katonazenekarok hangjait egyszerre hallja, egy óriási újításhoz vezetett, ez pedig a szimultanitás. Ives előtt a zeneszerzők lineáris idősíkban gondolkodtak, nem nagyon ismerek zeneszerzőt, aki ennyire bátran egymás fölé meri helyezni a különböző zenei rétegeket. Pedig ez egy reális kép; ha valaki fönt áll a dombtetőn, ezt hallja. Ives nem kitalálja ezt, hanem észreveszi. 

– Ha belegondolok, hogy Ives ezt a korát messze megelőző szimfóniát 1910 és 1924 között írta, azon tűnődöm, vajon hogyan fogadhatta a korabeli közönség.

– Boulez például kifejezetten amatőrnek tartotta, úgy érezte, hiányzik Ives-ból a tudományos megközelítés, pedig valójában Ives nagyon pontosan körülhatárolható koncepció alapján dolgozott. A Concord szonátát hallgatva kiderül, mennyire egyedülállóan komplex a gondolkodása. Valószínűleg maga a bátorsága volt az amatőrség. Ives az őt körülvevő hangokat hallotta meg. Valójában „népzenét” használt, azt a zenét, ami abban a közegben volt hallható, amelyikben élt: többnyire katonazenét és ragtime-ot. 

Ives és Cage a két amerikai zeneszerző, akik újraértelmeztek bizonyos dolgokat. Cage-nél a „csend” fogalma a Zen-ből jön. A „csend” nála nem a hangok elhalása, hanem a hang létrejöttének lehetősége. A rezgés megszületése. Van egy gyönyörű szövege, a „Silence”, melyet a nyolcvanas években Szombathelyen egy éjszakai előadáson felolvasott nekünk. Fantasztikus élmény volt maga szöveg, a stílus, és a hangja is, amin felolvasott nekünk. Cage egy zenefilozófus, nem is az általa írt zenék az igazán fontosak nekem, hanem a zenei gondolkodása.

– A szimultanitás feltűnik az ön szerzeményeiben is? 

– Számomra a legfontosabb alkotásaim az operáim, itt viszont a műfaj nem nagyon engedi meg ennek a módszernek az alkalmazását. Mégis, érdekes módon a Három nővérben rengeteget használom, hiszen két zenekar van jelen, egy az árokban, egy pedig a takarásban a színpadon. De nem Ives hatására építettem fel így a darabot. Eredetileg csak kamarazenekart akartam, 18 zenészt az árokban, ahol minden hangszer egy-egy szereplőt képvisel. Aztán rájöttem, hogy mind akusztikai szempontból, mind dramaturgiailag szükségem van egy nagyobb hangtömeget biztosító zenekarra is, akik az erőteljesebb zenei effektusokat képviselik. Ez az ötven fős zenekar fent van a színpad mögött egy külső karmesterrel, egyfajta mozi-hanghatást kölcsönözve az operának. 

– Az idei évadban ön az állandó vendégkarmestere a Concerto Budapestnek. Hogyan zajlik a vasárnapi koncertet előkészítő próbafolyamat?

– Nagyon harmonikusan. Minden műnek megvan a saját feladata, éppen ezért teljesen különböző hangképzéssel kell játszani őket. Ives-nál például egyfajta protestáns tisztaságra van szükség, még a negyedhangokra sem csúszkálhatunk, de ezt a Concerto Budapest zenészei nagyon szépen megoldják, sőt úgy látom, élvezik is a darabokat. Dubóczky Gergellyel is öröm az együttműködés, a szimfóniában bizonyos kisegyütteseket ő dirigál mellettem állva. Tanult és asszisztált is nálam, úgyhogy jól ismerjük egymást. Szűcs Máté pedig csodálatosan játssza a brácsaversenyt. Nagyon örülök ennek a történelmi jelentőségű koncertnek, hisz a Respond című művemnek ez lesz a magyarországi bemutatója, az Ives-szimfónia pedig utoljára 2001-ben hangzott el Magyarországon, ekkor szintén én dirigáltam, úgyhogy különleges zenetörténeti eseménynek lehetünk részesei vasárnap a Müpában.