Fucsouban vagyunk, ami kínai léptékben falu, valójában egy 3,6 milliós város. Az európai zenész azzal a reménnyel érkezik a Távol-Keletre, hogy azt az élményt adhatja, amit otthon, a Zeneakadémián vagy a Konzerthausban: teltház, koncert, értő és szolid közönség, amely nem tapsol tétel közben, nem talál magának pótcselekvéseket, ha éppen a kevésbé fülbemászó melléktéma szól a szimfóniából.

A Concerto Budapest október 15-én adta a turné második koncertjét. Rákeresek az eseményre a Google-ön Sogou-n, már nem kapható jegy, telt házat hirdettek. Viszont a koncerthelyszín előtti téren épp a Silk Road filmfesztiválhoz gurították ki a vörös szőnyeget, és a megnyitón Jackie Chan és John Woo mellett ott van a zenekar karmestere, Keller András, illetve öt tagja is. Őrület volt, meséli később a karmester, úgy sikoltoztak nekünk, mint a sztároknak.

Középen: Környei Zsófia koncertmester (Fotó/Forrás: Géczy Dávid / Concerto Budapest)

Az esti koncerten a bangkokihoz hasonló műsor szólt, de ezúttal Bartók Concertója helyett Dvořák Újvilág-szimfóniája került műsorra. Áldatlanok a körülmények, de a zenekari tagok nem akadnak fenn a nehézségeken Nincsenek öltözők, ezért már fellépő ruhában érkeznek – még szerencse, hogy alig néhány percre van a hotel –, és a folyosón tornáztatják a hangszerüket. Lassan csordolgál a közönség, nincsen teltház, pedig minden jegyet eladtak. Kiderül, hogy a filmfesztivállal járó lezárások miatt sokan nem, vagy késve érnek ide. A kínai szervezők nincsenek a helyzet magaslatán, de kikönyörgöm, hogy beülhessek a nézőtérre. Én vagyok az egyetlen, aki nem helyi, és a többiek jól meg is néznek maguknak. Egészen szürreális élmény itt lenni – és nem csak a fentebb említett, szőkéket fotozó férfi miatt. Sok európai szintén elmondhatja magáról, de a kínai embernek tényleg a keze meghosszabbítását jelenti az okostelefon, és bátran használják koncert közben is. Az első fél órában nagyjából mindent lefényképeznek, amit csak lehet, aztán jöhetnek az üzenetváltások, a netes keresések. Az egyik néző telefonjára rálátok, ő a második koncertrészben Dvořák szócikkét olvassa, aztán Smetanáét.

Később kikérdezek néhány zenekari tagot, hogy érezték magukat. Sokakat zavart, hogy hallhatóan nem adózott teljes figyelemmel a közönség, de a legtöbbüket mégsem ez érdekelte. Egyszerűen – függetlenül attól, hogy kinek, hol, hogyan – jó koncertet szerettek volna játszani. Én viszont a közönségben ülve láttam, hogy a Francesca Rimini fortissimo záróakkordjainál sok embernek ökölbe szorul a keze az izgalomtól, láttam rajtuk, hogy bevonta őket a zene. És amikor beszélgettek, az sem feltétlenül a nemfigyelés jele – sőt.

A Concerto Budapest Fucsouban (Fotó/Forrás: Géczy Dávid / Concerto Budapest)

Kínában az arcfelismerő szoftverek bárkit azonosítanak az utcán a biztonsági kamerák segítségével. Még engem is, hiszen a belépéskor fényképet készítettek az arcomról. Itt az állampolgárokról azt is tudják, hogy mit vásároltak tegnap, mit ebédeltek és milyen filmeket néznek. Tudják, hogy mennyire hű hívei a rendszernek, és ettől függően engedik őket tanulni, dolgozni vagy utazni. Kína többezer éves kultúra, amely alapvetően nem szorul arra, hogy importáljuk ide a nyugati klasszikus zenét, de köszönjük szépen, mi sem szorulunk arra, hogy ők meg a kínai kapitalista-kommunista autokráciát a világnak exportálják. A klasszikus zene a szabadság zenéje. Tempóját nem követheti le dobgép, a hangszíneit nem keverhetik gépek, hangszereit nem szólaltathatják meg szintetizátorok. Ezért érdekelt, hogy egy olyan kultúrában, amely természetében különbözik a nyugati individualista kultúrától, hogy fogadják a 19. századi európai romantika zenéjét.

Sokan nem jutottak be a koncertre az útlezárások miatt (Fotó/Forrás: Géczy Dávid / Concerto Budapest)

A közönség soraiban ülve úgy éreztem, Dvořák szimfóniája közben történik meg a csoda. Amikor a hallgatók már mindent lefotóztak, nem maradt más hátra, mint zenét hallgatni, és a lassú, Largo tétel érezhetően megragadta őket. Alapvetően zajos a kínai közönség, de most egymást pisszegték le, úgy hallgatták az angolkürt által bemutatott főtémát. Minden tétel végén felzúdult a taps, de ez nem az udvariasság vagy az illem, hanem az őszinte tetszés jele volt. A negyedik tétel végén pedig őrült ünneplésben részesítették a zenekart. „Andrasz! Andrasz!” – kiabálta mögöttem egy fiatal lány. Én minduntalan megfordultam, hogy jól hallok-e. De tényleg! Ez a lány a karmester keresztnevét kiabálta, valahányszor Keller András megjelent  a tapsot megköszönni.

Ahogy egy-egy ember felállt, hogy tetszését fejezze ki, csatlakozott hozzá a teljes közönség is – standing ovation.

"Andrász, Andrász!" - kiabálta a fiatal kínai hölgy, valahányszor Keller megjelent (Fotó/Forrás: Csabai Máté / Fidelio)

„Sorry, sorry, I’m so excited now” – mondja a lány, akiben minden bizonnyal Keller András legnagyobb kínai rajongójára bukkantam. Kiderül, hogy ő és a barátja is beszélnek angolul. „Van WeChat-ed, hogy beszéljünk a zenéről?” – kérdezi a fiú. Az nincs sajnos, mondom. (A WeChat olyan, mint a Facebook, sokkal többet tud, mint a mi közösségi oldalaink, de csak Kínában elérhető.) A lány pedig elmondja, hogy hegedül, de azt nem tudom kiszedni belőle, hogy zenekarban játszik-e ő is. Megegyezünk abban, hogy mivel nem tudunk online kapcsolatba lépni, ezért mindannyiunk telefonjával készítünk egy szelfit.

Stefán Zsófia, a zenekar fagottművésze szerint az ázsiaiak nagyon fogékonyak az európai komolyzenére. „Talán úgy érzik lemaradtak valamiről.” Szerinte az együttes energiái abból is fakadnak, hogy Keller Andrásnak nagyszerű meglátásai vannak a zenéről. „Elképesztően energikusan, szenvedéllyel vezeti a zenekart.” Megkérdezem, hogy hogyan érzi magát a turnén. „Hatalmas lemondásokkal jár egy ilyen út” – mondja. „Sokan vagyunk szülők, én a hároméves kisfiamat hagytam otthon. Sokan kérdezik, hogy nem bánkódom-e, de engem feltölt, hogy új impulzusokat kapok egy messzi országban. Olyan itt lenni, mint megnézni az élet másik oldalát. Jobb zenész, jobb ember, sőt jobb anya leszek azáltal, hogy így töltekezem.”

A Concerto Budapest Fucsouban (Fotó/Forrás: Géczy Dávid / Concerto Budapest)

Este, a hotel előtt a zenekar néhány tagja beszélget, ott van Keller András is, akitől megkérdezem, hogy hogyan fogadta a tételek között felzúduló tapsot. A karmester azt mondja, sznobizmus lenne elutasítani, hiszen ez is a tetszés jele, meg kell becsülni. „Nem az a zeneértés, hogy tudod, mikor kell tapsolni” – mondja.

Puha György és Klenyán Csaba klarinétművészek (Fotó/Forrás: Géczy Dávid / Concerto Budapest)

Az Újvilág-szimfónia egyébként idén nyáron jelent meg a zenekar előadásában a kicsi, de nagy presztízsű német TACET kiadásában. Klenyán Csabával még a bangkoki szálloda előtt beszélgetve kerül szóba a projekt. Azt mondja, hogy Andreas Spreer, a kiadó vezetője

Pár nappal később, már diktafonnal felszerelve megkérem, hogy fejtse ki ezt bővebben: „A sterilitás lehet nyomasztó. Amikor csak ez a cél, és emiatt a zenészek nem merészkednek egyéni megmozdulásokra, akkor ott valami meghal. Elveszik a lényege a zenélésnek.” Klenyán szerint Keller András nem csak igényli, hanem keresi az egyéni hangú zenészeket. „Előfordul persze, hogy amit én elképzelek, az teljesen más, mint amit András elképzel. Ilyenkor az a feladatom, hogy az ő kéréséhez szükséges megoldást előkeressem az eszköztáramból.”

A bangkoki koncert kapcsán Keller azt mondta, hogy mindig változik az elképzelése a zeneművekről. Klenyán Csaba szerint valóban – András nyughatatlan, és neki is mindig ez volt az ars poeticája. „Meghalnék, ha úgy kellene eljátszanom a Kontrasztokat, mint tíz éve. Ha tavaly eljátszottunk egy darabot, és idén újra elővesszük, biztos, hogy néhány dolog máshogy fog szólni. Egy jó zenésznél ez természetes. És ez nekem nagyon szimpatikus” – mondja. –„A zene élő matéria, mindig változik.”

Forrás: Fidelio.hu