Interjú Thomas Zehetmair hegedűművésszel

Thomas Zehetmair világhírű osztrák hegedűművésszel és karmesterrel a Concerto Zeneházban beszélgettünk a zenekari próbák alkalmával.

ban Berg Hegedűversenyét, valamint Schumann hegedűre és zenekarra komponált op. 131-es fantáziáját szólaltatta meg a Concerto Budapest kíséretében Keller András vezényletével február 11-én és 12-én este 19:30-tól a Zeneakadémián. Az interjút Bojta Zsuzsanna készítette.

– Hogy érzi magát az első próba után? 

– Ez az első alkalom, hogy a Concerto Budapesttel dolgozom, és nagyon mély benyomást tett rám az együttes zeneisége. Keller András minden egyes hangért megharcol, ami nagyon ritka, főleg a hegedűversenyek esetében. Lenyűgözően igényes, rendkívül következetes és alapos karmester. Természetesen nagyon sokban hasonlítunk egymásra: ő is kvartett primárius, hegedűművész és karmester, épp mint én, úgyhogy számomra különösen inspiráló a közös munka.  Óriási öröm velük játszani.


Keller András és Thomas Zehetmair, fotó: Mudra László

– Mesélne nekünk az elhangzó művekről?

– Sok éve szinte együtt élek Berg és Schumann műveivel. Az, hogy mindkét darabot számtalanszor előadtam már, különlegessé teszi őket számomra. Alban Berg Hegedűversenye egész struktúrájában intellektuális, szinte matematikai pontossággal van megkomponálva, mindemellett pedig a 20. század zeneirodalmának egyik legérzelmesebb és legszemélyesebb műve. Nagyon izgalmas, ahogy az egyes hangok egymáshoz kötődnek, kapcsolódnak, mégis minden alkalommal kicsit másképp történik mindez. Osztrák zenészként természetesen érzem az „osztrák akcentust”, egy ismert osztrák gyerekdal is feltűnik a műben, és egy Bach-korál is, amiről Berg maga írta, hogy egyszerűen csak úgy előjött a hangok sorából. Ebben a darabban minden tökéletesen a helyén van, mégsem művi, egyszerűen megtörténnek a dolgok, és az úgy tökéletes.

A másik mű, Schumann Fantáziája hegedűre és zenekarra sokáig periférián volt, mivel ez a szerző egy késői műve. Nem sokkal azelőtt írta, hogy az endeninchi elmegyógyintézetbe került. Persze amikor megírta, Joachim József óriási sikerrel játszotta, aztán a többi késői Schumann művel együtt „gyengébb” műként kezdték kezelni. Természetesen ma már ez nem így van, de még úgy 50 évvel ezelőtt is a „késői Schumann” egy problémás fejezet volt a szerző egész munkásságát tekintve, hiszen ezekben a művekben már Schumann extra dimenziói törnek elő. Ez a Fantázia egy nagyon szabad mű, melyben sokféle karakter tűnik fel a zenekarban is, illetve a kadenciának is nagyon sajátos a nyelvezete. Rendkívül szabadon kell előadni, és ebben nagyon jól értjük egymást a zenekarral és Keller Andrással. Úgy érzem, hogy nagyon jó irányból közelítjük meg a művet.


Thomas Zehetmair, fotó: Mudra László

– Minden egyes hangszer, akár régi, akár modern, a zenetörténet egy kis darabkáját hordozza magában. Elárulja nekünk, milyen hegedűn játszik? 

– Ez egy „Laub-Petschnikov” Stradivarius 1730-ból. A mester 86 éves volt, amikor készítette, nekem pedig nagyjából 30 éve van a tulajdonomban. A nevét két híres hegedűművészről kapta, az egyikük Ferdinand Laub, cseh hegedűművész és zeneszerző, aki Berlinben és Moszkvában tanított és Csajkovszkij egyik jó barátja volt. Az ő kezéből a hegedű az orosz Alexander Petschnikov hegedűművész tulajdonába került, aki a rengeteg szóló koncertkörútja mellett sokat duettezett rajta feleségével, Lili Schoberrel, Joachim József egykori tanítványával.

– Ön mindig szívesen látott vendég hazánkban. Mit jelent Magyarország az ön számára?


Thomas Zehetmair​ és Keller András, fotó: Mudra László

– Több, mint negyven éve koncerteztem először Magyarországon, rengeteg szép emlék fűz ide. 2013-ban lemezre vettük Fischer Ivánnal Bartók hegedűversenyeit, vezényeltem a Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán idejében, játszottam többször a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és a saját kvartettemmel is rengetegszer léptem itt fel. Magyarország egyedülálló zenei hagyományai és fantasztikus zenészei mindig nagy hatást gyakoroltak rám. Kocsis Zoltán, Kurtág György és Végh Sándor is azok közé a magyar művészek közé tartoznak, akiket szerencsém volt személyesen megismerni. Nagy szeretettel gondolok az országra, és mindig örömmel látogatok ide.

Az eredeti interjú a Papageno.hu oldalon jelent meg.