Koncertkritika Lucas Debargue és a Concerto Budapest február 18-i hangversenyéről

"Debargue a maga 32 évével mindkét világban otthonos: felnőttként győzi a nehézségeket, olyannyira, hogy meglétük szinte fel sem tűnik, s éppen ezért őszintén hirdeti a mozarti muzsikának azt az „egyszerűségét”, amely áttekinthetővé (egyszersmind érthetővé-szerethetővé) teszi a legifjabbak számára is. Már-már „eszköztelenül” játszott, a teremtő pillanat spontaneitását idézve – ez csak keveseknek sikerül, a legnagyobbak között is!" 

 

Fotó: Felvégi Andrea

Február 18-án és 19-én azonos műsorral lépett pódiumra a Concerto Budapest (a Géniuszok bérlet 6., ill. a Volumenek bérlet 5. estje), az előbbit további rendezvényként „mini-koncert” követte: a zenekarnál hagyományos „Premier”-ek sorában Kondor Béla 2019-ben komponált Kettősverseny fuvolára és klarinétra – A csalogány és a rózsa című darabját ismerhették meg az érdeklődők.

A ZeneKar újság oldalán megjelent Fittler Katalin által írt teljes kritika itt olvasható.