Mozart: Adagio és Rondo (Üvegharmonika-kvintett), K 617

A kompozíció Mozart utolsó kamarazenei alkotása, halála előtt fél évvel, 1791 májusában keletkezett. A ritka instrumentum – melynek korabeli virtuóza, Marianne Girchgässner Mozartot is inspirálta – üveg hengerekből állt. Nedves ruhával érintve szólaltatták meg a hangszer különösen tiszta és magas hangjait. A mű hangszerelésében fuvola, oboa, brácsa és gordonka szerepel.

Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr klarinétötös, K 581

Mozart különösen kedvelte a klarinétot. A hangszer színeiben, eltérő tónusú regisztereiben lakozó lehetőségeket néhány szimfóniában és zongoraversenyben aknázta ki, illetve több olyan művet írt, melyben a klarinétnak szólószerepet szánt. Utóbbi darabok megszületésében, mint amilyen az A-dúr klarinétverseny és a klarinétötös, fontos szerepet játszott Anton Stadler, „a kitűnő klarinétos és könnyelmű barát”. A kvintett, melyet Mozart egy levelében Stadler-kvintettnek nevezett, 1789-ben született. Tervezett egy másik klarinétötöst is, azt B-dúrban, de ebből a műből csak részletek maradtak fenn. Az A-dúr kvintett alaphangneme Mozartnál rendszerint a boldog szerelemmel kapcsolódik össze. Amikor a klarinétra beszédesen dallamos témákat ír, akkor igazi áriák születnek, az operák szerelmi vallomás-jeleneteinek szövegtelen testvérei. Talán nem véletlenül juttatja eszünkbe a klarinét-kvintett hangzásának érzéki szépsége a mámor édes ízét.

Ahhoz képest, hogy a művet manapság a kamarazene ékkövének tekintjük, az ősbemutatón pusztán mellékes szerepet játszott. A bécsi zeneművészek társaságának (Tonkünstler-Societät) adománygyűjtő hangversenyén hangzott el (a nyugállományú muzsikusok illetve a zenészözvegyek és árvák megsegítése volt a cél), Vincenzo Righini Apolló születése (Il natale d’Apollo) című kétrészes kantátájának szünetében.