„Hogy tulajdonképpen mi vagyok, még magam sem tudom világosan. Képzeletem, azt hiszem, van... Mélyebb gondolkodó nem vagyok, sohasem tudok logikusan végigmenni a fonál mentén, amit talán jól ragadtam meg. Hogy költő vagyok-e, amivé sohasem válhat az ember – az utókor deríti majd ki.” Kamaszkori naplójegyzetében így elemezte önmagát, egyszerre elfogulatlanul és mégis nagyralátóan, Robert Schumann, akiről az utókor számára már kétségkívül kiderült, hogy költő, méghozzá a romantika zeneköltőinek egyik legnagyobbika. Erről ad majd bizonyságot e koncert első fele is: az 1849-es Konzertstück és zongoraötös műfaját forradalmasító Esz-dúr kvintett megszólaltatása révén, a kongeniális Schumann-előadó, Ránki Dezső és a Keller Quartet főszereplésével. „Határozottan állítom, ez eddigi műveim közül a legjobb. Úgy szeretem, mint még soha egyiket sem.” Ez az idézet immár a program másik komponistájától, Pjotr Csajkovszkijtól való, akinek utolsó, h-moll hangnemű szimfóniája népszerűségével jószerint az 1893-as ősbemutató óta folyamatosan meghálálja ezt az őszinte részrehajlással megvallott alkotói szeretetet.