Új évad: Bérletek június 17-től

Öt bérlettel, két fesztivállal és kiváló szólisták sorával várjuk Önöket a Concerto Budapest 2020/21-es évadában! Június 17-én, szerdán 10 órától vásárolhatják meg bérleteiket a következő évadra.

Különleges évad elé nézünk. Egy korábban nem tapasztalt helyzetbe kerültünk, amely mindannyiunk életét felforgatta, megváltoztatta eddigi jól működő szokásainkat, átformálta a mindennapokat. A 2020/2021-es évadban szeretnénk, ha hűséges hallgatóinknak nem kellene lemondaniuk a megszokott színvonalú koncertélményekről, így minden erőnkkel azon leszünk, hogy az aktuális járványügyi szabályokat betartva ezt biztosítani tudjuk Önöknek. A 2020 tavaszán elmaradt koncertek jó részét ősszel pótoljuk, ezért a korábban megszokott bérleteket át kellett alakítanunk. Éppen ezért a hagyományos, fix összeállítású bérleteink mellett egy újat is kínálunk idén, amelynek koncertjeit tulajdonosai à la carte válogathatják össze egész évadunk kínálatából.

Idén öt bérlettel, két fesztivállal és kiváló vendégművészek sorával várjuk Önöket! Visszatérő vendégeink között üdvözölhetjük Boris Berezovskyt, Isabelle Faustot, Andrej Korobejnyikovot, Jevgenyij Koroljovot, de velünk zenél majd Darko Brlek, Borisz Brovcin, Jeremy Menuhin és Mookie Lee-Menuhin, Giovanni Guzzo, Daniel Lozakovich, Pierre-Laurent Aimard, Neeme Järvi, Anthony Marwood és Szergej Krilov. A hangversenyeinken nemcsak magyar zenei ritkaságokkal, de a hazai zenei élet olyan kimagasló személyiségeivel is találkozhatnak majd többek között, mint Miklósa Erika, Perényi Miklós, Ránki Dezső, Kelemen Barnabás, Balázs János, Eötvös Péter, Farkas Róbert, Héja Domonkos, Kovács János, Takács-Nagy Gábor, Vashegyi György. 

A részletekért tekintsék át bérletfüzetünket IDE kattintva! 

A jelenlegi szabályozásokat figyelembe véve a korábban megszokott bérletújítást (ugyanazon helyek lefoglalását) és a személyes bérletvásárlást sajnos most nem tudjuk biztosítani. 

A 2020/21-es évad koncertjeire a bérletértékesítés 2020. június 17-én 10 órakor kezdődik. 
Bérleteinket a jegyárakhoz képest akár 30%-kal kedvezőbb áron kínáljuk.

A jegyeket és bérleteket a Concerto Budapest weboldalán keresztül kezelési költség nélkül válthatják meg. A fix összeállítású bérletek a BÉRLETVÁSÁRLÁS menüpont alatt, a szabadon összeállítható Á la carte bérlet a JEGYVÁSÁRLÁS menüpontban vásárolható meg.

Köszönjük a bizalmukat, és szeretettel várjuk Önöket koncertjeinken a következő évadban is!