Szenvedélyüktől átmelegedve sétáltam keresztül Birminghamen, miután a Concerto Budapest szimfonikus zenekar harmadik brit és írországi turnéjának egyik állomásaként gazdag programmal tette kihagyhatatlanná ezt az estét. Bizonyos szempontból határozottan hagyományos volt ez a koncert, a „nagyszerű művek, nagyszerű játék” szellemében. A 21. századi trendeknek sem engedtek: a koncert rendezői szigorúan betartatták a „telefonmentesség” szabályát. De ha ez úgy tűnik, mintha ez az évszázados múltra visszatekintő zenekar merev és élettelen lenne, az nagy félreértés. Keller András főzeneigazgató elegáns vezényletével ezek a zenészek szilárdan a jelenben voltak, igazi lelkesedéssel és szenvedéllyel játszottak.

Sosztakovics 9. szimfóniájának előadása magasra tette a lécet. Egy szarkasztikus szovjet zeneszerző furcsa választásnak tűnhet egy klasszikus korban gyökerező koncerthez, de ez a mű a neoklasszikus Sosztakovicsot mutatja meg, kompakt hangszereléssel, ahogy ironikusan játszik a szonátaformával, és felforgatja a hatóságok elvárásait egy grandiózus szimfóniával, amely az 1945-ös háborús győzelmet ünnepli. A zenekar karakteresen játszott, a fürge és éber vonósoktól a vad és szenvedélyes fúvósokig – olyan jól, hogy az egyik fagottos el is mosolyodott tőle. Saját szólója a Largóban a mű abszolút csúcspontja volt, csodálatos kifejezőerejét a közönség kitörő tetszésnyilvánítással jutalmazta.

Ha már a szólistáknál tartunk, Beethoven klasszicizmus és romantika között álló 3. zongoraversenyének zongoristája a mindig ékesszóló Paul Lewis volt, aki többnyire megtalálta a megfelelő egyensúlyt a hév és a visszafogottság között. Majd teljesen elmerültünk a romantikusok világában Liszt, - az egyik legnagyobb magyar alkotó - Les Préludes című szimfonikus költeményének sodró lendületű előadásával. Talán furcsa döntés volt Beethoven 5. szimfóniájával zárni a műsort, tekintve, hogy a zenekar három évvel ezelőtti első turnéján is ezt a művet játszotta, de meggyőzően szólt, még ha egy-két apróbb hibát észrevettünk is. A romantikus varázs vonzása is érződött, az Allegro con brio oboaszólója úgy tört elő, mintha a felhők eloszlottak volna a telihold körül, és az Allegro indítása valósággal kísérteties hangulatot árasztott. Végül a ráadások következtek, amelyek visszarepítettek minket a hűvös éjszakába, amelyet Bartók és Brahms román és magyar táncainak tüze melegített fel.

fotó: Valuska Gábor

2025. december 4. , Concerto Budapest szimfonikus zenekar, Symphony Hall, Birmingham

Mondhatnánk, hogy a magyar szimfonikus zenekar sokszor hallott műsorral jelentkezett, de inkább azt mondjuk: a zenekar ereje olyan volt, mintha három harci mén vágtatását hallottuk volna: Beethoven 3. zongoraversenyét és 5. szimfóniáját, közöttük pedig Liszt legismertebb szimfonikus költeményét, a Les Préludes-öt. A nyitódarab, Sosztakovics 9. szimfóniájának gunyoros vidámsága szokatlan hangot ütött meg, de a kockázat kifizetődött. A Concerto Budapest úgy játszotta e jól ismert műveket, mintha az életük múlna rajta, és olyan széles színskálát mutatott, hogy a jól ismert művek teljesen új megvilágítást kaptak.

A karmester, Keller András nem törekedett arra, hogy meglepő vagy extrém műsort állítson össze. A műsorfüzetben olvasható gondolatai szerint az volt a szándéka, hogy „feltárja azokat a hatalmas küzdelmeket, amelyekkel a megváltás vagy a beteljesülés felé vezető utunkon szembesülhetünk”. Úgy érzi, ehhez csak a magasztos remekművek felelnek meg. Egyszerűen felemelő élmény találkozni e művészet iránti hittel. Sosztakovics szimfóniája, amelyet néhány hónappal a második világháború után mutattak be, mintha vidám mulatság lenne, amelynek célja, a szovjet kultúrkomisszárok bosszantása. De most a hetykeségnek keserű íze volt. A pikoló szívtelen csiripelésében szinte látni lehetett a koponyát a vigyor mögött.

A lassú tétel ezzel szemben tökéletesen távolságtartó hűvösséget árasztott, szinte meghaladva az emberi érzéseket. Keller pálcatechnikája kétségtelenül szokatlan, remegően kifejező balkezes játéka az azóta eltűnt orosz karmesterre, Valerij Gergijevre emlékeztetett, de rendkívül hatásos módon. A zárósorhoz vezető őrült rohanás tempója kifogástalan volt. Ez volt a legkiválóbban előadott mű, de a többi sem maradt el mögötte. Beethoven 3. zongoraversenyének szólistája Paul Lewis volt – a szenvedélyes zongoraművész, aki képes kiemelni a zene szigorú, finoman kidolgozott nagyszerűségét. A lassú tételben hatalmas, mégis gyengéd tágasságot mutatott, és a fináléban a távoli színek egész skáláját, a történetnek azokhoz a pillanataihoz, amelyek mintha a csillagokig emelnének minket. Liszt Les Préludes-jében a zenekar más erényei is megmutatkoztak. Az új, finoman rétegzett, wagneri hangzás pontosan illik ahhoz, ahogyan a zene távoli, ködös horizontok felé hívogat, melyek aztán diadalmasan a középpontba kerülnek.

Ami Beethoven 5. szimfóniáját illeti, izgalmasan sürgető erővel szólalt meg, amelyet a zenekar mesésen éles kürtjei még tovább fokoztak. És ne feledkezzünk meg a szólamvezető fagottos hatalmas, vágyakozó hangjáról sem, melyért a hálás közönség a művészt a koncert végén személyre szóló ovációban részesítette.

© Dublin National Concert Hall Mark Stedman

Csajkovszkij Francesca da Rimini című művének baljóslatú nyitó rézfúvós és ragyogó csellószólamaival Kellernek sikerült megteremtenie a kétségbeesés és balsejtelem érzetét, Dante végzetes szerelmespárjához méltó módon. A vonósok gyors, éles hangokat váltottak a fafúvósokkal és a rezesekkel, kromatikus hullámaik meggyőzően keltették életre a félelem érzését. Az erőszakosság közepette voltak finom pillanatok is – Francesca szomorkás, gyönyörűen megformált klarinétszólója és a fuvola táncos, kacér villanása –, amelyek bizonyították, hogy Keller képes egyensúlyt teremteni a mű vérfagyasztó intenzitása és a gyengéd pátosz pillanatai között.

Ezután Paul Lewis csatlakozott a zenekarhoz, és Beethoven 3. zongoraversenyében csaknem vad lendülettel rohamozta meg a felfelé futó skálákat, míg a későbbi staccato arpeggiók tisztasága a csendes vízen kacsázó kövek képzetét idézte. A második téma kiegyensúlyozott megformálása ellenére kissé túl egyszerűnek tűnt, hiányzott belőle egy csipetnyi kifejező melegség. Közben Keller a zenekari hangzást szikár és szinte klasszikus keretben tartotta, bár Lewis a kadenciában megszabadult a korlátoktól, és szoros sodratú hevességgel támadta meg e keretet.

Paul Lewis © Dublin National Concert Hall Mark Stedman

Lewis a második tétel valamennyi frázisát építészeti szépséggel formálta meg, melyhez méltó volt a pazar vonósok kísérete. Itt a halk pianissimo arpeggiók a szárnyaló dallam háttereként jelentek meg. A rondó ideges energiával száguldott előre. A gyors triolafutamok egy része elvesztette tisztaságát, és legalább egy alkalommal az együttes kissé szétesett, de összességében egyértelmű volt, hogy Keller és Lewis fantasztikus lendülettel és élettel töltik meg a finálét.

Liszt Les Préludes című műve színekkel teli ragyogással nyitotta a második részt. Keller feltűnően ügyelt a részletekre: a hegedűszólamokat pihekönnyű fafúvós staccato kísérte, a fafúvósok különleges finomsággal formálták meg frázisaikat, és a textúrák soha nem váltak zavarossá, még akkor sem, amikor Liszt retorikája diadalmas csúcspontjai felé közeledett. A rézfúvósok lángként ragyogtak, az ütőhangszerek mennydörögtek, a zene mégis megőrizte egyértelmű narratív ívét.

Akárcsak a kánai menyegzőn, a legjobb bort a végére tartogatták, és Beethoven 5. szimfóniája joggal aratott viharos tapsot. Merész, nagyfeszültségű előadás volt. Keller nem félt a végletekig fokozni a tempót. A sors motívuma zsigeri erővel robbant ki, és az első tétel türelmetlen feszültséggel hangzott fel. A scherzo tételben a lendület folyamatosan nőtt, a fináléba való átmenet pedig lenyűgöző pompával szólalt meg. A kóda jókedvre derítő tempóban zajlott – izgalmas gyorsasággal, de még épp kézben tarthatóan. Az este Beethoven remekművével, fékezés nélkül és Keller merész irányításával, ujjongó, lélegzetelállító módon ért véget.

András Keller © Dublin National Concert Hall Mark Stedman

Nagy sikerrel indult a Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja az ír fővárosban, amelyről az ismert, véleményformáló kritikus, Andrew Larkin zongoraművész, zeneszerző és tanár, a Bachtrack vezető kritikusa így írt:

„A Concerto Budapest tegnap este tért vissza Dublinba, alig két évvel legutóbbi, nagy hatású fellépése után – és ismét kétséget sem hagyott kivételes kvalitásai felől.”

A cikk Szabadjára engedett Beethoven: a Concerto Budapest izzó energiával hódította meg Dublint címmel jelent meg a Bachtracken, a világ egyik legolvasottabb, vezető online klasszikus zenei portálján. A kritikus egyaránt méltatta a zenekar és a karmester, Keller András teljesítményét, és dicsérte a zenekarral turné előtt már a magyar közönség előtt is bemutatkozó, kiváló szólista, Paul Lewis zongoraművész közreműködését.

Keller mindvégig letisztult, szinte klasszikus körvonalú zenekari szövetet tartott fenn, Lewis a kadenciában minden visszafogottságtól megszabadulva, feszesen hévvel összpontosított a szólóra.

A zenekar ötállomásos turnéja a világ legjelentősebb zenekarait képviselő IMG Artists szervezésében valósul meg. A nyitóhangversenyen a dublini National Concert Hallban – amelyen a Bachtrack kritikusa járt – Csajkovszkij Francesca da Rimini című című művével nyitott a zenekar, majd Beethoven 3. (c-moll) zongoraversenye következett Paul Lewis közreműködésével, végül Liszt Les Preludes-je után a zenekar Beethoven 5. (c-moll, Sors) szimfóniájával zárta az estét elsöprő sikert aratva, amelyet a közönség álló tapssal jutalmazott.

„Mint Kánában, itt is a legnemesebb bor maradt a végére: Beethoven Ötödike jogosan robbantotta fel a nézőteret. Az interpretáció nagyvonalú és áramütésszerű volt; Keller félelem nélkül fokozta a tempókat egészen a lehetséges határig” – írja a beszámoló.

fotó: Valuska Gábor

A közönség és a diplomáciai vendégek egyaránt lelkesen fogadták a zenekart. A koncertet, melyet Keller András vezényelt sokan mint az idei turné egyik csúcspontját értékelték.

Az interjú kapcsán Szabó Stein Imre a Zenekar Nemzetközi stratégiai főtanácsadója így nyilatkozott:

"Nagy rang, elismerés, hogy a BBC 3 rádió kultikus In Tune című műsora tegnap angol idő szerint fél hétkor élő interjút készített Keller Andrással a Concerto Budapest harmadik angol turnéja kapcsán. A beszélgetés, amelynek házigazdája a szigetországban rendkívül népszerű rádiós és televíziós személyiség Katie Derham volt, fő műsoridőben zajlott. Ezt a nem hosszú, ám annál mélyebb beszélgetést osztjuk most meg. Pillanatokon belül- ez túlzás: holnap reggel- indul a Concerto Budapest a harmadik nagy angliai és írországi turnéra. A Concerto olyan hely ahol szeretjük nagyon magasra, néha elvileg megugorhatatlanul magasra tenni a lécet- nem csak zeneileg, hanem akár abban is, hogy úgy hagyjon nyomot a nemzetközi és angolszász médiában a zenekar turnéja, mintha ez volna az év eseménye. Ez valljuk be kissé nehéz egy olyan országban, amely a világ komolyzenei fellegvára, egymásnak adják a pódiumot a világ első számú zenekarai és szólistái. 2022-ben és 2023-ban azonban sikerült: a The Times, a Guardian, a Telegraph, és a legfontosabb zenei szaklapok rendkívül elismerő, komoly és terjedelmes recenziói jelzőfényként mutatták a sikert. Ennek is köszönhető, hogy a Dublin National Concert hall-ban és a londoni Cadogan hall-ban telt ház várja a művészetet és virtust, amit mi szállítunk. A BBC 3 interjúja a beérkezést jelenti."