Fotók: Valuska Gábor

A cím – „falura érkezéskor” folytatással – Beethoven VI. szimfóniája nyitótételének programcímére utal, többszörösen is indokoltan. Ez a mű is szerepelt a hangverseny műsorán, amelyet „A hétköznapok hősei tiszteletére” címmel hirdetett meg a Concerto Budapest, július 9-én 20 órai kezdettel a Pesti Vármegyeháza Díszudvarára. A vidám érzések rögtön ébredezni kezdtek, amint a hangversenylátogató tudomást szerzett erről a régóta nélkülözött zenehallgatási lehetőségről.

Mert miközben minden elismerés és hála megilleti azokat az intézményeket, amelyek archívumuk kincseit felkínálták a potenciális internetes közönségnek, és nem kevésbé azoknak az együtteseknek, amelyek – többnyire próbatermi – online-koncertekkel próbálták életben tartani az élőzene-hallgatás illúzióját, ismét bebizonyosodott: az „itt és most” születő zene hallgatásának közösségi élménye olyan élmény, amely kizárólag megélve szerezhető. A koronavírus-járványveszély hatásos óvintézkedései több hónapra befagyasztották ezt az örömforrást – a szigorítások enyhülésekor rögvest ébredezni kezdtek azok a bizonyos vidám érzések. (A „vidámság” ébresztésében a MÁV Szimfonikus Zenekar jeleskedett, július 3-án a Millenárison tartott karantén piknikjével.)

A Concerto Budapest Beethoven-estet kínált (részleges kárpótlás az idén elmaradó Martonvásári Beethoven Napokért), műsorán az I. és VI. szimfóniával. Ez utóbbinak azért is örülhettünk, mert a népszerű Pastorale-szimfóniának nem jutott hely a Beethoven-maraton február 2-i koncertfolyamában…

Keller András

A komolyzenei élmények elmaradásán bánkódó zenebarátnak ritkán jut eszébe, hogy ama bizonyos „másik oldal” helyzetébe képzelje magát – hiszen a karanténszituáció az előadóművészeket legalább annyira sújtotta (néha egzisztenciális veszélyeket is hordozva…). Mert a rendszeres fellépőknek, akiknek hangszertudását továbbra is karban kellett tartani, az együttes játék gyakorlatától megfosztva, mindenfajta sikerélményt nélkülözniük kellett. A vírusveszély idején nehéz lehetett „átkódolni” a nyári uborkaszezon idejét – nem beszélve arról, hogy megannyi rákészülés okafogyottá vált.

A hallottak alapján, a vidám érzések a pódiumot csakúgy betöltötték, mint a nézőteret – és ebben a kollektív jóérzésben osztoztak a fecskék is. Régi tapasztalat, hogy nemcsak a parkokban, hanem a zárt udvarokban rendezett szabadtéri rendezvényeknek is önkéntes közreműködői a madarak – és nincs az az akkurátus zenehallgató, aki ne mosolyodna el, amikor – nemritkán exponált pillanatoknak – improvizált madárszólamokkal gazdagodik a zenei anyag. Miként Anatole France novellájának címszereplőjének, Miasszonyunk bohócának templomban szokatlan viselkedésében is felismerjük a gesztust…

A Vármegyeháza Díszudvarában nincs egyetlen madárhívogató fa sem – a fecskék magasan az épület felett cikázva reagáltak a szép hangokra. Jó ítészek voltak: Keller András vezényletével a Concerto Budapest úgy játszott, hogy az online-közösség is teljes értékűnek érezhette az interpretációt. A fellépéseket illetően kényszerpihenőnek minősülő hangversenyen pozitív értelemben érvényesült a rutin, ami a játékosok összeszokottságát illeti – ugyanakkor a játéköröm üdesége is érvényesült, amikor valamennyien aktívan vettek részt a nagyformák kialakításában. Az ismert zenei anyagon belül kommunikáltak a szólamok, ki-ki mindenkor arányosan helyezkedett el az arányos hangzás-egészben. Ezúttal a tempóválasztások is az öröm kifejezését szolgálták: még a viszonylag gyors tempók sem a hajszoltság érzetét keltették. A fúvósok a tőlük megszokott szólista-színvonalat hozták, és a vonóskar olyan képlékeny intenzitással játszott, ami példaadó lehet kamaraegyüttesek számára is.

A szép nyáresti élmény hatására fokozottan várjuk az új évadot, amely, remélhetőleg, feledteti a közelmúlt kulturális nélkülözéseit.

Forrás: art7.hu