Mester és tanítványa, Kemenes András és Palojtay János játszik a nap utolsó előtti koncertjén, melyen Beethoven négykezesei kerülnek fókuszba. A zeneszerző életművében viszonylag kis szerep jut ezeknek az alkotásoknak, melyek az 1791 és 1804 közötti időszakból származnak, és legalább annyit elárulnak a kor négykezes-divatjáról és a házi zenélés gyakorlatáról, mint Beethoven saját stílusáról. Érdemes belegondolnunk, milyen sok család hétköznapjainak lehettek részei ezek a darabok, melyeket a zenekedvelők saját örömükre vagy kisebb közönség előtt is gyakran játszhattak. Igazi közösségi élmény és elfoglaltság volt ez a fajta házi zenélés, melyet csak még közvetlenebbé és személyesebbé tett, ha maga a zeneszerző is közvetlen kapcsolatban állt a művét játszó amatőr zenészekkel, zenerajongókkal. Egy ilyen közvetlen kapcsolat emlékeként is hallgathatjuk Beethoven Ich denke dein variációt, melyeket egy Goethe-verset megzenésítő saját dala nyomán szerzett, a Brunszvik-lányoknak dedikált, és melyekkel azoknak a napoknak a hangulatát idézte fel, mikor Jozefint és Terézt tanította zongorázni Bécsben. A hat variációból álló kompozíciót a D-dúr négykezes szonáta követi, amelynek hagyományosan fontos szerep jut a zeneoktatásban, és amelyet csak különleges alkalmakkor hallhatunk a maihoz hasonló profi előadásban. A szonáta után Beethoven egy ifjúkori sorozata következik, amelyet még 1792-ben készített egy Waldstein gróf által megadott témára. Végül indulók zárják a koncertet: a C-dúr, Esz-dúr és D-dúr darabokat egymás mellé rendelő opus 1804-ben került zeneműkiadói forgalomba.