Jevgenyij Koroljov zongorajátékát régóta jól ismeri a magyar közönség. Szóló, kamarazenei és nagyzenekari koncertjein egy intellektuális, üres virtuozitástól mentes művész áll időről időre Budapest vezető koncerttermeinek színpadára, minden alkalommal bizonyítva kivételes művészi kvalitásait. „Zárkózott vagyok, és ezt vállalom is.” – mondta egy interjúban, amely sokat elárul személyiségéről. Az 1949-ben született művész a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban tanult zongora szakon. Nevét hamar megjegyezték a nagy impresszáriók számos nemzetközi versenygyőzelme által: elnyerte többek közt a lipcsei Nemzetközi Bach Verseny, a Van Cliburn Verseny és a torontói Nemzetközi Bach Zongoraverseny első díját is. 1978 óta Hamburgban él, ahol 2015-ig tanított a zenei főiskolán. Bár a hazai közönség leginkább Bach- és Mozart-játékosként ismerte meg, Koroljov változatos, a barokktól a bécsi klasszikusokon, Schuberten és Chopinen át Debussyig, Messiaenig és Ligeti Györgyig ívelő repertoár birtokosa. Rendszeres partnerei közt szerepel Helmuth Rilling és a Bach-Collegium Stuttgart, Gidon Kremer és a Kremerata Baltica, valamint Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekara. Játékát számos felvétel örökíti meg: Ljupka Hadzigeorgievával közös Bach lemezéért German Record Critics’ Awardban részesült, legutóbbi Schubert albumával pedig elnyerte az ICMA szóló díját. A magyar zene tisztelője, amelyről a következőképpen vallott egy interjúban: „A magyar zene számomra ugyanúgy fontos része a zeneirodalomnak, mint a német, francia, orosz zene. A 19. századi magyar zenét nem ismerem annyira, kivéve persze Lisztet. […] Ami viszont a 20. századot illeti, úgy gondolom, hogy Magyarország nagyon szerencsésnek mondható. Bartók, Kodály, Ligeti és Kurtág mind elsőrangú zeneszerzők. Bartókot, Ligetit és Kurtágot szívesen játszom, s nem csak tiszteletet ébresztenek bennem, hanem nagyon szeretem is a műveiket.”