Magyar Kincsek a Pesti Vigadóban

Az idei lesz a Magyar Kincsek sorozat harmadik évada. Programján hallgatói felfedezésre váró, ritkán előadott művek és szinte közismertnek tekinthetőek egyaránt szerepelnek, ez utóbbiakkal lehetőséget kínálva az előadóknak a saját interpretáció megfogalmazásra.

Vajon igaza van-e a német karmester-zenetörténész Peter Gülkének, amikor azt állítja, hogy „a zene mindig délibáb marad”? Mind az igenlő, mind a tagadó válaszhoz érdemes transzponálni e légköroptikai jelenség definícióját, miszerint „a távoli tárgyakról nem a valódi helyükön és/vagy helyzetükben látunk képet”. A zene is hasonló tér-idő játékot tesz lehetővé számunkra: jelen idejűvé transzponálja a múlt legkülönbözőbb korszakait, és képes megidézni távoli tájakat, ahonnan származik.

A zeneművek, ezek a közvetítésre kényszerülő élményforrások, annyiból is kiismerhetetlenek, hogy reprodukálásuk (vagyis az interpretáció) megannyi különböző megvilágításba helyezheti őket, s valljuk meg, igencsak ritka az olyan tolmácsolás, amelyet egyértelműen etalonnak tekinthetünk. A változatosság gyönyörködtet, s kiváltképp a már ismert kompozíciók segítik hozzá a hallgatót, hogy fel tudja mérni – azaz értékelni – az előadói teljesítményeket.

Az idei lesz a Magyar Kincsek sorozat harmadik évada. Programján hallgatói felfedezésre váró, ritkán előadott művek és szinte közismertnek tekinthetőek egyaránt szerepelnek, ez utóbbiakkal lehetőséget kínálva az előadóknak a saját interpretáció megfogalmazásra. Változatos a merítés a műfajokat illetően – és a közönség megerősödhet abban a meggyőződésében, hogy megérdemelt a magyar művészek (szerzők és előadók) rangja a nemzetközi zenei életben. Érdekességnek ígérkezik Liszt h-moll szonátája, s hallhatjuk azt a különleges művet is, amelyet Szabolcsi Bence az első magyar szimfonikus költeményként értékelt, Erkel Hunyadi-nyitányát.
Hangot kap a humor is a zenében, Weiner briliáns hangszerelése már-már vizuális élménnyé teszi a Farsang című humoreszket, és párdarabként méltán csatlakozik hozzá Ránki György örökzöld operájának, a Pomádé király új ruhájának részleteit hangversenytermi élménnyé avató I. szvit. A hazai kortárs komponistákat Dubrovay László ütőhangszerekre és zenekarra komponált versenyműve képviseli, továbbá Jeney Zoltántól a Laude, amely Mahler X. szimfóniájának Adagiója után csendül majd fel.

Gazdag a választék – az eredményes kincskeresés garantált!

Magyar Kincsek I. / Bartók / Dubrovay / Liszt-Weiner

Magyar Kincsek II. / Erkel / Szabó / Liszt / Weiner / Ránki

Magyar Kincsek III. / Kodály / Rózsa / Bartók

Magyar Kincsek IV. / Mahler / Jeney / Bartók