Magyar Kincsek Ünnepe - 1 nap, 5 koncert, 15 vendégművész

A Concerto Budapest 2016-ban útjára indított sorozata ebben az évadban már a dátuma szerint is ünnepi fesztivállá sűrűsödik össze. Október 23-án, nemzeti ünnepünkön hazánk zenéje előtt tiszteleg Keller András és a zenekar a Magyar Kincsek Ünnepén a Zeneakadémián.

A Magyar Kincsek tematikája a kezdetektől fogva felölelte a romantikus és a kortárs magyar zene alkotásait éppúgy, mint a népi muzsika világát, vagy akár a világhódító bécsi-budapesti operettek slágermelódiáit. Valamint ugyancsak eredendően markáns vonulatot képviseltek e hangversenyeken azok a nagyobbára még a felfedezésünkre váró kincsek, amelyekkel a huszadik századi Magyarországról emigrált komponisták gazdagították nemzeti és egyetemes hangzó örökségünket. Mindez így lesz most az egynapos Magyar Kincsek Ünnepe programján is, ahol Söndörgő és Sárközi Lali és zenekara csakúgy fellép majd, mint Rost Andrea, Kelemen Barnabás vagy Várjon Dénes. Concertino és concertók, Magyar történelmi arcképek és a holokauszt áldozatává lett Nádor Mihály későromantikus Hegedűversenye, Kálmán Imre-nyitány, Dubrovay-kvintett és természetesen Bartók-zene – egyként mindannyiunk közös és megbecsülendő kincsei. 

Magyar Kincsek Ünnepe: Magyar népi hangszerek

Magyar Kincsek Ünnepe: Operettek világa

Magyar Kincsek Ünnepe: Magyar Concerto