Mozart-nap 7: Szólók / Ránki

Nagyterem

Mozart: h-moll adagio, K. 540
Mozart: G-dúr szonáta, K. 283
Mozart: d-moll fantázia, K. 397
Mozart: B-dúr szonáta, K. 570

Közreműködik: Ránki Dezső

Műsor- és közreműködőváltozás!
Klukon Edit sajnálatos betegsége miatt az eredetileg meghirdetett műsor változik. Négykezesek helyett Ránki Dezső szólóműsorát hallhatják. A művésznőnek ezúton is jó egészséget kívánunk!

Wolfgang Amadeus Mozart: h-moll adagio, K. 540

Nem tudni, eredetileg is önálló műnek szánta-e Mozart a halála előtt három évvel komponált adagiót, amelynek H-dúr befejezése alapján egyes zenetudósok úgy gondolják, lehetett volna akár egy e-moll szonáta lassútétele is. Elegáns egyszerűségével, ugyanakkor váratlan fordulataival különleges helyet foglal el a zeneszerző szólózongoraművei között. A jeles Mozart-kutató, Alfred Einstein szavaival élve ez a darab egyike Mozart legtökéletesebb és legmélyebb alkotásainak.

Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr szonáta, K. 283

A zeneszerző müncheni látogatása alatt írta kiadott szonátái közül az egyik legkorábbi, G-dúr darabot. Első tételének ringatózó, barcarole-szerű főtémája Mozart legnépszerűbb hangján szólal meg, s egy formai különlegességet is felfedezhetünk formájában: a kidolgozás a szokástól eltérően új témával indul. Középső tétele, mint a tipikus tavaszi időjárás, hol derűs, hol borús hangulatot áraszt. Az előző két tételhez hasonlóan a finale középrésze is mollban íródott, s e drámai intermezzo után kirobbanó energiával zárul.

Wolfgang Amadeus Mozart: d-moll fantázia, K. 397

Mozart improvizációs képességeinek egyik leghűbb lenyomata a d-moll fantázia, amely szabálytalan formájával és számos virtuóz cadenzájával ellensúlyozza a szigorú szerkesztésű szonátatételeket. Bár 1782-ben született a mű, Mozart sosem fejezte be, így első nyomtatott kiadásában (1804) egy domináns szeptimen szakad félbe. Az 5–6 perces darab során számos tempójelzéssel találkozunk, amely azt is jelzi, hogy a karakterek milyen széles skáláját mutatja be a zeneszerző – s talán éppen ennek köszönheti máig töretlen népszerűségét.

Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr szonáta, K. 570

Mozart utolsó szonátáinak egyike az 1789-ben komponált mű, amelyet csak halála után öt évvel adtak ki, ráadásul akkor is hegedű-zongora átiratban. Sokan gondolják, hogy a Sonata Faciléhez hasonlóan ez a darab is kezdő zongorajátékosoknak készülhetett, ami természetesen nem jelzi zenei összetettségét. Első tételének különlegessége, hogy a két kontrasztáló téma tulajdonképpen ugyanazon zenei gondolatból bomlik ki. Második tétele rondó formában íródott, melynek epizódjai jóleső egyensúlyt teremtenek a vissza-visszatérő elegáns főtémával. Utolsó, szintén rondó formájú tételét a könnyed, gondtalan derű jellemzi.

A MOZART-NAP további koncertjeit ITT TEKINTHETI MEG.