Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr zongoraverseny, K 595

A B-dúr koncert Mozart utolsó zongoraversenye, melyet 1791 januárjában fejezett be. A darab nem nyilvános fellépésre, hanem egy privát hangversenyre készült: a virtuóz és a társalgási modor helyét itt bensőségesebb-személyesebb hangvétel veszi át. A műre jellemző intim, rezignált tónust, a gyakori moll elszíneződéseket, a témák felfokozott dallamosságát, a végsőkig csiszolt, kifinomult technikát, a szintézisre, összefoglalásra való törekvést a kései Mozart-stílus jellegzetességeként tartja nyilván az utókor. E jellegzetességek érzelmi hatását csak fokozza, hogy – a szerzői szándéktól függetlenül – a B-dúr zongoraversenyt Mozart hattyúdalaként hallgatjuk. A finálé témáját a komponista felhasználta néhány nappal később írt, máig közismert dalában is (Komm lieber Mai..., Vágyódás a tavasz után, K. 596).

Wolfgang Amadeus Mozart: g-moll szimfónia, K 550

Mozart – nem tudjuk pontosan, hogy milyen alkalomra készülve – 1788-ban, néhány hét leforgása alatt három szimfóniát komponált. Talán saját művekből összeállított akadémiák lehetősége lebegett a szeme előtt. Sokáig úgy tartották, hogy ezek a darabok Mozart életében nem is hangoztak el, ezzel szemben a g-moll szimfóniát többször is eljátszhatták, például a berlini utazás alkalmával Lipcsében és Drezdában, valamint Bécsben (1791. április). Az utóbbi előadás dirigense Antonio Salieri volt. A mű igazi, áttörő sikert azonban csak Mozart halála után ért el. Schumann a szimfónia klasszikus egyensúlyára figyelt fel, „görögös lebegésű kecsességet” hallott ki belőle. A 19-20. század fordulóján fedezték fel a műben Mozart zenéjének démoni vonásait, mely a mű komor és szenvedélyes előadásaiban öltött testet. Beethoven és Schubert igen nagyra tartotta – a mű mindkét szerző szimfonikus gondolkodására hatott – és döntő módon befolyásolta a következő nemzedékek Mozart-képét is.

A MOZART-NAP további koncertjeit ITT TEKINTHETI MEG.