Sir James Galway

Guest member

Sir James Galway, „az aranyfuvolás ember”, az élő legenda, korunk legnagyobb hatású fuvolaművésze tavaly ünnepelte 70. születésnapját.

Ebből az alkalomból a Sony BMG ünnepi CD-sorozattal tisztelgett a Mester előtt, amelynek címe: „James Galway 70 éves – a legkedvesebb művek gyűjteménye”. A 19 – Sir James által kifejezetten erre az alkalomra összeállított – felvételen olyan barátok is szerepelnek, akikkel a Mester az évek folyamán együtt zenélt. Ezek közé tartozik Cleo Lai, Henry Mancini, Philip Moll, Sir Neville Marriner, Martha Argerich, a The Chieftains és Lady Jeanne Galway, hogy csak néhányat említsünk.

James Galway műfaji határokon átívelő zenei tevékenysége művészete védjegyének számít, amióta 1975-ben elindult a szólókarrierje. Világszerte rengeteg fuvolaművész és zeneszerető ember számára jelentett inspirációt.

A belfasti születésű Sir James tanulmányait Londonban és Párizsban végezte, mielőtt olyan neves együtteseknél megkezdte zenekari karrierjét, mint a Sadler Wells Opera, a Royal Covent Garden Opera, a BBC, a Royal Philharmonic és a Londoni Szimfonikus Zenekarok, majd a Herbert von Karajan vezette Berlini Filharmonikusoknál megkapta az első fuvolás sokak által hőn áhított posztját.

Amióta 1975-ben elindult a szólókarrierje, folyamatosan a világ vezető zenekaraival és karmestereivel játszik együtt, részt vesz kamarazenei produkciókban, popzenei koncerteken, és mesterkurzusokat ad. A Galway fuvoláján felcsendülő klasszikus repertoárdarabok, és Bach, Vivaldi és Mozart mesterművek meghatározó interpretációkká váltak. Koncertjein kortárs műveket is megszólaltat, köztük olyan új fuvoladarabokat, amelyeket ő maga rendelt, vagy neki írták. A szerzők többek között: Amram, Bolcom, Corigliano, Heath, Lieberman és Maazel.

Sir James olyan magas rangú személyiségeknek játszott, mint II. Erzsébet angol királynő, II. János Pál pápa, Clinton elnök, George W. Bush elnök, George H.W. Bush elnök, Mary McAleese ír elnök, Károly herceg, Anna királyi hercegnő, a japán császárné, a norvég királyné, Diana hercegnő, legutóbb pedig Shimon Peres, és a zenei előadóművészek olyan széles skálájával szerepelt egy színpadon, mint Stevie Wonder, Henry Mancini, John Denver, Elton John, a The Chieftains, Ray Charles, Joni Mitchell, Jessye Norman, Cleo Laine és Andrea Bocelli. Együtt játszott a Plink Floyddal az együttes emlékezetes koncertjén a Berlini Falnál, szerepelt a Nobel Békekoncerten Norvégiában, és a G7 országok csúcstalálkozóján, amelynek háziasszonya II. Erzsébet volt a Buckingham Palotában.

Gyakori fellépései mellett arra is talál időt, hogy az újabb generációk tagjainak átadja tudását és tapasztalatait: évente mesterkurzusokat tart, új fuvolaműveket rendel, cikkeket, könyveket és fuvolaleckéket ír. Nyaranta Sir James és Lady Galway közösen vezetik a Nemzetközi Fuvolaiskolájukat a svájci Weggisben, amely lehetőséget nyújt számukra, hogy minden szinten személyesen foglalkozzanak a tanítványaikkal. Honlapja, a www.jamesgalway.com szerte a világon minden fuvolázást tanuló, oktató vagy szerető embernek szól.

New Yorkban 2009 augusztusában Sir James Galway és az Amerikai Fuvolaszövetség megdöntötték a legnagyobb fuvolaegyüttes Guinness rekordját.

Sir James szabad ideje jelentős részét olyan jótékonysági szervezetek támogatásának szenteli, mint az SOS, a FARA, a Future Talent, a Swiss Artistic Foundation, a The Caron Keating Foundation, valamint a UNICEF, amely különleges megbízottjává nevezte ki.