A Concerto Budapest karácsonyi hangversenyét csupa Csajkovszkij-műből állította össze – gyújtópontban a Diótörő-szvittel, e köré szerveződött a másik népszerű mesebalett, a Hattyúk tava és a műsor virtuóz vonulataként Baráti Kristóf hegedűjátékával a D-dúr hegedűverseny és a Méditation. GYENGE ENIKŐ BESZÁMOLÓJA.
A Concerto Budapest kapcsán sokszor írtam elismerően Keller András különleges, mégis közönségvonzó hangversenyműsorairól, ahogyan egy-egy újdonságot (ritkán hallható művet, szerzőt, művészi üzenetet) egy népszerű darab mellé „csomagol”, vagy táblás házat biztosító előadóra bíz. Példák sokasága jut eszembe, mindig fontos, hogy valamire-valakire kiemelt fény vetüljön, akkor is, ha nem áll sorozatcím, vagy fesztiváltematika a címlapon.
A zenekar karácsonyi hangversenyét csupa Csajkovszkij-műből állította össze – gyújtópontban a Diótörő-szvittel, e köré szerveződött a másik népszerű mesebalett, a Hattyúk tava és a műsor virtuóz vonulataként Baráti Kristóf hegedűjátékával a D-dúr hegedűverseny és a Méditation. (Ez utóbbi is Csajkovszkijtól, s nem Massenet Thaisából való.) Orosz műsor? Nem, Csajkovszkij nem „úgy” orosz zeneszerző, mint a Concerto Budapest műsorain előszeretettel megszólaltatott 19-20. századi orosz szerzők, akikkel a zenekar évek óta oly sikeresen formálja-alakítja önálló arcélét. Csajkovszkij ma már úgy egyetemes, ahogy Mozart, de életében oroszsága és stílusának nyugatos jellege hatalmas viták-bírálatok tárgya volt – ahogy ez lenni szokott, az Ötöknek túl nyugatos, a Nyugatnak túl szláv volt.
Túl szláv volt Eduard Hanslick zenekritikus szerint is, aki a hegedűverseny 1881-es bécsi bemutatója (Adolph Brodsky, Bécsi Filharmonikusok, Richter János) után így írt a Neue Freie Pressében: „Egy darabig zeneileg észszerűen halad, de hamarosan felülkerekedik az agyatlan közönségesség, és az első tétel végéig ez uralja a helyzetet. A hegedűn már nem játszanak: rángatják, tépik, kékre-zöldre verik […] Csajkovszkij orosz zeneszerző… ízléstelenül alkot. […] Csupa vad, közönséges arcot látunk, durva káromkodást hallunk és a pálinka bűzét érezzük…” (Szomorú érdekesség, hogy Csajkovszkij olyannyira zokon vette Hanslick sorait, hogy évekkel később is szó szerint idézni tudta minden szavát…) A hegedűverseny címzettjének, Auer Lipótnak is voltak fenntartásai, bár lényegesen szakmaibbak. A darab lejátszhatatlan, állította, legalábbis nem illeszkedik a hegedű technikai sajátosságaihoz, átdolgozásra szorul, ő maga vissza is lépett a kitűzött szentpétervári ősbemutató előtt. Érdemes egy gondolatot szentelnünk Auer változtatásainak, annál is inkább, mert nemcsak saját maga, de hosszú tanári pályája okán tanítványai (Elman, Zimbalist, Heifetz és mások) is mind ezt a változatot játszották világszerte. Átdolgozása megtartotta Csajkovszkij dinamikáját, tempóját és a legtöbb artikulációt, de megváltoztatott egyes hangmagasságokat, a ritmust, egyszerűsítette vagy éppen díszítésekkel bonyolította a hegedűszólamot (pl. az 1. tételben). Egyes frázisokat oktávval magasabbra helyezett (2. tétel), illetve rövidebb-hosszabb ismétlődő szakaszokat egyszerűen kihúzott (Finálé). Nincs hivatalosan elfogadott verzió, ma általában az Auer-féle hallható, ritkábban a Csajkovszkij- és Auer-féle verziók keveréke.
Baráti Kristóf tapasztalt művész és persze nem először játszotta a darabot. Az egyetlen költői lendülettel felvezetett nyitó recitativótól kezdve csodálhattuk kiegyensúlyozottan elegáns játékát, precíz, gyors artikulációit, élénk spiccatóit. A Canzonetta tételben a partitúra szerint a szólista és a zenekar vonósai sordinóval játszanak; egyes szólisták nem követik ezt az utasítást, ahogy Baráti sem, így jól érvényesült hangszerének sötéten fénylő hangszíne, és ezzel a tétel meghitt hangulatában megbújó fojtott izgalom és lendület. Hanslick kritikája és Auer húzásai jól mutatják, hogy a finálé tenyeres-talpas szlávos hangvétele lehetett a legnagyobb szálka a fanyalgó kortársak szemében. Baráti mesés, baritonos színekkel indít, energikusan meleg vibratója egy fatüzelésű kandalló hangulatát idézi, oroszos ritmusai lüktetően elevenek. A zenekar érzi és élvezi a darab zamatát, a fúvósszólók, mint mindig, elsőrendűek.
Szünet után a két balettszvit már a zenekar jutalomjátéka. És a közönség ünnepi pillanatai. A szerző szimfóniáira, versenyműveire emlékezve a legérdekesebb szakmai felismerés, hogy mennyire másfajta struktúrákat (zenei mondatok, kisformák, ismétlések, ritmusok) kellett Csajkovszkijnak komponálnia a balettszínpad számára. A balettcselekményhez kapcsolódó rövid karakterdarabok olyanok, mint a romantikus zongoramuzsika moments musicaux-i, Schumann soktételes ciklusai, a plusz varázslatot a színpompás zenekari köntös adja, a hárfa, a cseleszta, a koncertmesteri szóló, a csellószólam, a már említett hibátlan fúvósszólók, Keller András lendületes tempói.
A közönség nem tágított, a zenekar két ráadást is játszott: egy ritkábban hallható Divertissement-t és a nagy Pas de deux-t a Diótörőből. És hát láthattuk, nemcsak hármashangzatokból, de egy egyszerű ereszkedő dúr skálamenetből is micsoda megdöbbentő hatású örökzöldet lehet alkotni. Szem nem maradt szárazon.
Helyszín: Zeneakadémia nagyterem; időpont: 2023. december 22. 11. óra.
