Zeneházikó gyerektábor

Újra megnyitja kapuit a Zeneházikó! 

Idén júliusban már nyolcadik alkalommal változik át a Concerto Budapest székhelye, a Páva utcai Zeneház – Zeneházikóvá. Nyáron egy héten át (július 8-12. között) nem a muzsikusok próbáitól - hanem a zenével ismerkedő gyerekektől lesz hangos a Zeneház. A napközis zenetáborban a zenekar muzsikusai, zenepedagógusai segítségével színvonalas, szórakoztató elfoglaltságot kínálunk 8-12 éves gyerekeknek. 

Célunk, hogy a táborozó gyerekek izgalmas foglalkozásokon (például hangszerbemutatókon, zenei intézmények látogatásán) keresztül játékos módon fejlesszék zenei tudásukat. A táborban való részvételhez minimális zenei előképzettség szükséges (minimális hangszerismeret, kottaolvasás alapjai).

A foglalkozások résztvevői improvizációra, zenei kreativitásra épülő tevékenység közben fedezhetik fel képességeiket, élvezhetik a „zenecsinálás” örömét.

Napi programok:

8 órától érkezhetnek a gyermekek a Zeneházba, 9 órától kezdődik az első, délelőtti foglalkoztató blokk, izgalmas hangszerbemutatókkal: különlegességeket, vagy ritkább hangszereket is érintve. A zenészek nem csak megszólaltatják a hangszereket, hanem játékos módon részletesen el is magyarázzák, mi, miért és hogyan működik, esetleg milyen érdekesség fűződik hozzájuk, milyen történelmi hátterük van - és természetesen ki is lehet próbálni a bemutatott hangszereket. A táborozók az egész zenekar működésével megismerkedhetnek: a Zeneházi felfedező túránkon bekukkanthatnak a próbatermekbe, a kottatárba, a hangszertárba. A fentieken felül: tánccal, énekkel, kerti játékokkal, társasjátékozással is kiegészítjük a zenei programokat. A táborozó gyerekek kapnak délelőtti uzsonnát, a közelben található étteremben meleg ebédet majd délután egy könnyű uzsonnát. A délutáni foglalkozások után 16 órától lehet elvinni a gyermekeket, legkésőbb 16:30-ig. 

                         
                                                                     fotó: Felvégi Andrea

Bemutató előadás

A tábor csúcspontja a péntek délután 16 órakor: egy igazi koncerten mutathatják be a táborlakók, mit tanultak: nagyzenekar mutatja be a ritmusgyakorlatokat, kamarazenekar a vállalkozó kedvűekből csengettyűkön, ütős vagy fúvós hangszereken játszik, illetve a szólisták is bemutathatják hozott, vagy itt elsajátított hangszeres tudásukat szüleik részére.

De nem is a szereplés a lényeg, hanem a jó hangulat: a zenekar egy közösség, ahol a közös munkával születik meg végül a csoda: a zene. 

Jelentkezés és költségek

Tábor díja napi háromszori (meleg ebédes) étkezéssel: 45.000 Ft.

Tesókedvezmény: 20%

A jelentkezés határideje 2024. június 24.

A foglakozások speciális jellege miatt maximálisan 15 főt tudunk fogadni a táborban.

Regisztrációs adatlap kitöltéséhez KATTINTSON IDE!

A sikeresen beküldött regisztrációs adatlapokra reagálva, a megadott e-mail címre küldjük el a részvételre vonatkozó további információkat.

Bármilyen kérdése lenne, kérjük, írjon a regisztracio@concertobudapest.hu címre! 

Zeneházikó tábor adatkezelési tájékoztató

csatolt galériák